130 milliárd eurós mentőcsomag
A nyugdíj miatt nincs hitele a görögöknek
A görög kormánykoalíció pártvezetői szerdán megtartották a már többször elhalasztott csúcstalálkozójukat a 130 milliárd eurós mentőcsomagért meghozandó megszorító intézkedésekről, de a nyugdíjcsökkentés kérdése miatt még mindig nem sikerült teljesen megállapodniuk.
2012.02.09 08:35MTIMinden más pontban azonban igen Lukasz Papadémosz miniszterelnök bejelentése szerint.
A találkozó éjszakába nyúlóan hét óra hosszáig tartott. A hitelezők azt követelik a görög kormánytól, hogy 300 millió euróval csökkentese a folyósítandó nyugdíjak összértékét. Ez érinti az állami és a magán-nyugdíjpénztárakat is, de Görögországban a legtöbb magánnyugdíjpénztár kifizetéseit is az állam garantálja.
Mint a szocialista párt szóvivője közölte, sikerült megállapodni abban, hogy 22 százalékkal csökkentik a minimálbért a 25 év felettiek, és 30 százalékkal a 25 év alattiak számára. Eddig ez a terület volt a legnagyobb akadálya a megállapodásnak.
A megbeszélést a pártvezetők csütörtökön folyatják, és dűlőre kell jutniuk még azelőtt, hogy az eurózóna pénzügyminiszterei 17 órakor összeülnek Brüsszelben. Az újabb támogatás, a 130 milliárd eurós mentőcsomag nélkül már márciusban csődbe mehet Görögország.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


