2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
A Nokia továbbra is Komárom városában marad, a társaság a létszámleépítések ellenére a régió legnagyobb munkáltatója lesz a jövőben is - közölte Molnár Attila, Komárom fideszes polgármestere a Nokia 2.300 fős leépítésének hírére reagálva szerdán a város honlapján.
2012.02.08 17:09MTI"Tavaly ősszel a kolozsvári gyár bezárása kapcsán a cég már jelezte, hogy újragondolja az európai érdekeltségeinek helyzetét, így a komáromi gyárét is" - emlékeztetett a polgármester.
Molnár Attila közölte, hogy a Nokia tájékoztatása szerint a cég az elbocsátottak átképzésével kapcsolatban minden segítséget megad mind az állam, mind pedig a város részére. Az önkormányzat pedig felvette a kapcsolatot a helyi és a megyei munkaügyi központokkal, hogy együtt találjanak megoldást az állásukat elvesztők mielőbbi elhelyezkedésének elősegítésére.
A Nokia szerdai bejelentése szerint Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A 4.400 főt foglalkoztató komáromi üzemből 2.050 fizikai és 250 szellemi dolgozót bocsátanak el.
A Nokia a dolgozóknak mindenre kiterjedő, a helyi igényekre szabott támogatási programot kínál, amely magában foglalja az anyagi támogatást, valamint segítséget a munkatársaknak abban, hogy helyben újra munkába állhassanak - közölte a vállalat.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) bejelentette, hogy közös munkacsoport felállításáról állapodott meg a gyár vezetésével a nehéz helyzetbe jutott dolgozók megsegítésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


