2300 fős elbocsátás
"A Nokia bejelentése kijózanító saller lehetett a miniszterelnöknek"
Az LMP véleménye szerint a Nokia szerdai, 2300 fős elbocsátásról szóló bejelentése "kijózanító saller" lehetett Orbán Viktor számára - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor.
2012.02.08 15:39MTIA párt gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője emlékeztetett rá, hogy a miniszterelnök keddi évértékelőjében még arról beszélt, hogy mindenképen számít az olyan cégekre, mint a Nokia, mert azok biztos munkát teremtenek a magyaroknak. A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy Orbán Viktor szerint hasznos lépés volt 19 százalékról tíz százalékra csökkenteni a társasági adó kulcsát.
Scheiring Gábor úgy véli, hogy a kormányoldal beszállt a lefelé tartó adóversenybe, miközben a munkavállalók kiszolgáltatottságát fokozó törvényeket alkotott, a Nokia bejelentése viszont azt mutatja: „Orbán Viktor receptje megbukott”. Hozzátette, hogy mindez, a Malév csődjével kiegészítve, „egy koki- és sallersorozat immár a kormány munkaerőpiaci politikájának”.
A gyökeres gazdaságpolitikai fordulatot sürgető képviselő azt kérte, hogy kabinet szakítson azzal a politikával, amelyik a munkaerő kiszolgáltatottsága árán kívánja Magyarországra vonzani a tőkét. Véleménye szerint ehelyett inkább olyan, magas hozzáadott értéket előállító cégeket kell az országba csábítani, amelyek hosszútávon itt maradnak. Egyúttal arra is felszólított, hogy a kormány javítson a kis- és középvállalkozások helyzetén.
Végül a kabinet figyelmébe ajánlotta, hogy az Európai Unió létrehozott egy Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapot (EGAA), amelyik azt segíti, hogy az utcára kerülő emberek a megfelelő átképzések után újra munkához jussanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


