Nem változtatott a monetáris tanács
Maradt hét százalékon a jegybanki alapkamat
A monetáris tanács nem változtatott a hét százalékos jegybanki alapkamat szintjén kedden.
2012.01.24 15:53MTIAz indoklásában az MNB megjegyzi, hogy amennyiben a kockázati megítélés és az inflációs kilátások érdemben tovább romlanak, további kamatemelés válhat szükségessé. Hozzáteszik: az EU/IMF-megállapodás melletti, egyre erősebb kormányzati elkötelezettség érezhetően javította Magyarország megítélést, de továbbra is fennmaradt a bizonytalanság. A monetáris tanács továbbra is fontosnak tartja, hogy a kormány és az Európai Unió, illetve a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között minél előbb megállapodás szülessen a finanszírozási kockázatok csökkentése érdekében.
Emlékeztetnek rá: tavaly a hosszabb távú inflációs kilátásokat megragadó mutatók az év egésze során visszafogott inflációs nyomást jeleztek. A 2011 során fenntartott monetáris kondíciók és a folyamatosan gyenge belső kereslet mellett alacsony a kockázata, hogy az inflációs sokkok tartós, másodkörös hatásokkal járjanak.
A monetáris tanács megítélése szerint 2012-ben stagnál a gazdaság, és csak 2013-ban indulhat meg a növekedés. A kibocsátás az előrejelzés időszakában mindvégig elmarad potenciális szintjétől. Az indirektadó-emelések és az árfolyamgyengülés hatásának kifutása után az alacsony belső kereslet dezinflációs hatása válhat dominánssá a fogyasztóiár-index alakulásában.
Az áfát és a jövedéki adót érintő intézkedések 2012-ben érdemben növelik az inflációt, a bérkompenzáció azonban tompítja a minimálbér-emelés inflációs hatását, ugyanakkor a kockázati megítélés romlása miatti gyengébb árfolyam rontja az inflációs kilátásokat. A monetáris tanács különös figyelemmel kíséri a fogyasztóiár-index mellett az adószűrt maginfláció alakulását, ami továbbra is mérsékelt inflációs nyomást jelez.
A bizonytalan gazdasági környezetben a kedvezőtlenebb konjunkturális kilátások és a hitelfeltételek szigorodása visszafogják a beruházási aktivitást. A gyenge árfolyam, a bizonytalan jövedelemkilátások és az indirektadó-emelések miatt tartósan alacsony fogyasztás várható az MNB szerint. Az idei költségvetési hiány tartását célzó kormányzati intézkedések is jelentősen fékezik a belföldi keresletet, ugyanakkor szükségesek Magyarország kockázati megítélésének javulásához - fűzik hozzá.
Magyarország kockázati megítélését mindenekelőtt az IMF hitel-megállapodás körüli események határozták meg: így egyebek között a hitelkérelem elindítására vonatkozó kormányzati szándékról szóló kommunikáció változása, valamint a nemzetközi szervezetek által a megállapodás előfeltételeként kikötött, aggályosnak talált jogszabályok megváltoztatására felszólító üzenetekre reagáló kormányoldali nyilatkozatok.
A kormány és a nemzetközi szervezetek közötti feszültség fokozatos kiéleződésével párhuzamosan romlottak a mutatók, majd a január 4-5-i, kifejezetten turbulens napokban tetőző negatív tendencia a megegyezés melletti kormányzati kommunikációval megfordult és javulásnak indult. A kormányzati kommunikációban megjelenő, a nemzetközi szervezetekkel történő megállapodás melletti egyre erősebb elkötelezettség érezhető javulást eredményezett az országkockázat alakulásában, így az elmúlt napokban már Magyarország megítélésének javulása volt domináns. Ugyanakkor az erős bizonytalanság és a magas piaci volatilitás továbbra is fennmaradt.
A monetáris politika a gazdasági környezet kiszámíthatóságának fenntartásával, az árstabilitás biztosításával és a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzésével tud hozzájárulni a gazdaság növekedéséhez. A monetáris tanács szükség esetén kész a rendelkezésére álló eszközöket a fenti célok érdekében alkalmazni.
Az MNB emlékeztet, hogy az éves átlagos infláció 2011-ben 3,9 százalék, amely 1 százalékkal alacsonyabb, mint a megelőző évben volt. Az infláció az év nagy részében a 3 százalékban meghatározott inflációs cél körüli +/-1 százalékos toleranciasáv felső szélének közelében ingadozott.
Bár az év második felében a költségsokkok inflációt emelő hatásának fokozatos kifutása, illetve a továbbra is gyenge belső kereslet a fogyasztóiár-index csökkenése irányába hatottak, az indirekt adókat érintő intézkedések ismét az infláció gyorsulását eredményezték. Magyarország kockázati megítélésének nyár végétől megfigyelhető trendszerű romlása a forint árfolyamának érdemi gyengüléséhez vezetett, ami közvetlenül emelte az importtermékek árát. A gyenge belső kereslet ugyanakkor több termékkör esetében csak kisebb mértékű áremelésre adott lehetőséget, így a számottevően gyengébb árfolyam inflációs hatása összességében mérsékeltnek tekinthető - olvasható az MNB közleményében.
A hosszabb távú inflációs kilátásokat megragadó mutatók az év egésze során visszafogott inflációs nyomást jeleztek. A 2011 során fenntartott monetáris kondíciók és a folyamatosan gyenge belső kereslet mellett alacsony a kockázata, hogy az inflációs sokkok tartós, másodkörös hatásokkal járjanak. A monetáris tanács a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy a fogyasztói-árindex középtávon az inflációs céllal összhangban alakuljon.
Az ülés rövidített jegyzőkönyve 2012. február 15-én 14 órakor jelenik meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elfogtak egy férfi, akit szexuális erőszakkal és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítanak
- 21:10 Szeizmikus krízis Görögországban - Több mint 12.800 földrengés rázta meg a Santorini-Amorgos övezetet
- 20:30 11 vasutas hősies, gyors és profi cselekvésével több mint 30 vasúti kocsit mentett ki a tűzből
- 18:28 Hankó Balázs: február 12-én dupla nyugdíjat kapnak a nyugdíjasaink
- 16:36 Traktorok bénították meg London belvárosát - a brit farmerek az új adó ellen tiltakoznak
- 14:17 Trump rendelete nyomán a Google Maps átnevezte a Mexikói-öbölt
- 13:10 Meteorológia: az idei tél leghidegebb reggelére ébredtünk
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06