Hiteltenségeskedéseitek
A Jobbik szerint átverték a magán-nyugdíjpénztári tagokat
A Jobbik szerint a kormányt Magyarországon és nemzetközileg is hiteltelenné tette az, ahogyan a magán-nyugdíjpénztári tagokat "átverte".
2012.01.12 12:36MTIVolner János frakcióvezető-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány úgy tett szert mintegy 3 ezermilliárd forintnyi magán-nyugdíjpénztári vagyonra, hogy azzal fenyegette meg a csaknem 3 millió pénztártagot, ha nem lépnek át az állami nyugdíjrendszerbe, elveszítik nyugdíjjogosultságukat. Emlékeztetett arra: ennek hatására mintegy 2,8 millió ember döntött az átlépés mellett.
Mint mondta, mára azonban kiderült: mindez átverés volt.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint ugyanis azok is teljes összegű nyugdíjra számíthatnak, akik magán-nyugdíjpénztári tagok maradtak, vagyis nem a jelenleg hatályos szabály érvényesül, ami az összegnek mindössze a 75 százalékra jogosítja ezeket az embereket - hangzott el.
Volner János kifogásolta azt is, hogy a kormány 2 ezermilliárd forintnyi nyugdíjpénztári vagyont élt fel, ennek ellenére megugrott az államadósság. Szerinte ez azt bizonyítja, hogy a kormány fenntarthatatlan gazdasági pályán halad.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:30 Eurostat: tavalyhoz képest tovább növekedett februárban a menedékjog iránti kérelmek száma az EU-ban
- 3:30 Elhunyt Jan A.P. Kaczmarek lengyel Oscar-díjas filmzeneszerző
- 2:30 A GVH hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06