Lenne igény
"Németbe" lehet menni dolgozni - de nem akarunk?
Túl kevés kelet-európai munkavállaló érkezett Németországba májustól.
2011.12.25 19:02MTINémetország kevesli a munkaerőpiac májusi megnyitása óta érkezett kelet-európai munkavállalókat: a német szövetségi munkaügyi hivatal szerint a mintegy 55-60 ezres szám jelentősen kevesebb az előzetesen vártnál, és sokkal kisebb a német munkapiac igényeinél.
A hivatal vezetője, Frank-Jürgen Weise szerint a lanyha érdeklődés három okra vezethető vissza: egyrészt a munkavállalók számára azok az országok vonzóbbak, ahol már korábban élt a munkavállalás lehetősége, mert ezekkel az országokkal kapcsolatban vannak munkavállalói tapasztalatok. További ok, hogy a német nyelv megtanulásától sokan idegenkednek, illetve harmadikként, az adott ország fogadási kultúrája, munkapiaci rugalmassága is számít.
A német munkaügyi kutatóintézet (IAB) adatai szerint május 1-je óta összesen 61.577 bevándorló érkezett Németországba a nyolc országból, vagyis a balti államokból, Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Magyarországról és Szlovéniából. A bevándorlók kétharmada lengyel volt.
A nyitás előtt egyes német gazdaságkutató intézetek több százezer új munkavállalót jósoltak - a kölni IW például azt valószínűsítette, hogy a nyitástól kezdve 2012 végéig összesen 800 ezren érkeznek -, de maga az IAB is jóval több bevándorlóra, 2011 végéig 140 ezer új munkavállalóra számított.
A mobilis munkaerő mindenekelőtt angol nyelvterületre áramlott május eleje óta. Az IAB szerint az utóbbi időszakban tíz külföldön szerencsét próbáló kelet-közép-európai közül nyolcan Nagy-Britanniát vagy Írországot választották.
A brit belügyminisztérium hivatalos adatai szerint legalább 800 ezer - a saját céget alapító egyszemélyes vállalkozókkal együtt több mint egymillió - kelet-európai munkavállaló érkezett Nagy-Britanniába a munkapiac ottani, a némethez képest hét évvel korábbi megnyitás óta.
Kapcsolódó írások:
- Lázár szerint megvédték a munkavállalói egyéni és kollektív jogokat
- Lázár szerint éjszaka balhé volt
- A befektetők érdekét szolgálja a Munka törvénykönyve?
- Schiffer szerint félnek a munkavállalók
- Az NGM szerint nem újdonság a munkavállalói biztosíték
- LMP: tovább nőhet a munkavállalók kiszolgáltatottsága
- A fix fizetést és a világos követelményeket szeretik a munkavállalók
- Gaskóék nem nyugszanak: félpályás útlezárás lesz november 4-én
- Új érdekegyeztető fórum épül a versenyszférában
- Harc a munkavállalókért: négy szakszervezet tiltakozik hétfőn
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06