Kifakadt az LMP
Bérrabszolgákká teszi a dolgozót a munka törvénykönyve?
Kaufer Virág közölte: az LMP véleménye szerint az új munka törvénykönyvével a kormány "olcsó bérrabszolgákat kíván a magyar munkavállalókból csinálni".
2011.12.13 12:45MTIA képviselő, aki összekötözött kézzel vett részt az eseményen, arra emlékeztetett, hogy a nyáron nyilvánosságra került javaslat komoly tiltakozást váltott ki, de a kormány "apróbb gesztusokon kívül" nem volt hajlandó lényegi változtatásokat tenni.
A politikus úgy fogalmazott, hogy a szövegben benne maradtak a kirúgásokra vonatkozó könnyítések, a pénztárosok egy hónapos letétje, miközben a kisgyermekeseknek a "részmunkaidő csapdáját" ajánlják fel a valódi rugalmasabb foglalkoztatás helyett. Hozzátette, hogy a jogszabály elfogadását követően sokkal többen fognak sokkal kevesebbért dolgozni.
Szavai szerint az LMP viszont egy valódi, XXI. századi törvénykönyvet szeretett volna készíteni, amelyik a "kikényszerített alkuk helyett" valódi társadalmi párbeszédre épül, megújítja az érdekvédelmet és nem csorbítja a munkavállalói jogokat, de a "kormány ebben nem volt partner".
A képviselő leszögezte, hogy a döntést nem hagyják annyiban, mert népszavazási kezdeményezést indítottak az ügyben és jövőre, ha kell, "Házon kívül" fogják megvédeni a munkavállalók jogait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:58 Radnai Márk: Menesztették a Mandiner vezérigazgatóját, megszűnik a lap finanszírozása
- 6:44 Szociális intézkedésekről és új környezetvédelmi hatóság létrehozásáról is döntött a kormány
- 20:11 Megszüntette a bíróság a Perintfalvi Rita ellen indított eljárást
- 18:45 Bajba került őz miatt riasztották a tűzoltókat Budapesten
- 16:06 Elfelejtette becsukni a busz ajtaját a sofőr - másodpercekkel később ez menthette meg egy motoros életét
- 14:04 Lángra kapott egy bevásárlóközpont játszótere, felnőttek másztak fel eloltani a tüzet - videó
- 12:14 Előre megásták a sírját a 12 éves Bogáncsnak - az utolsó pillanatban mentették meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


