Informális látogatás az előkészületek jegyében
Leszáll az IMF gépe Budapesten
Kedden érkezik a magyar fővárosba az IMF és az Európai Unió küldöttsége.
2011.12.13 07:29MTIAz IMF magyar misszióvezetője, Christoph Rosenberg az Európai Bizottság képviselőivel közösen 2011. december 13-16. között Budapestre látogat, hogy megbeszéléseket folytasson a hatóságokkal és tájékozódjon a költségvetéssel kapcsolatos fejleményekről - közölte Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletvezetője még múlt csütörtökön.
A képviseletvezető közleménye szerint "az informális látogatás nem része az IMF és az Európai Bizottság által potenciálisan nyújtandó elővigyázatossági pénzügyi segítséggel kapcsolatos hivatalos tárgyalásoknak, azonban segít előkészíteni ezen megbeszéléseket, amelyek a jövő évben indulnak".
Az IMF és az Európai Bizottság november 21-én kapott egy esetleges pénzügyi segítségre vonatkozó kérést a magyar hatóságoktól, amelyek jelezték, hogy az IMF és az Európai Bizottság által esetlegesen nyújtandó támogatást elővigyázatosságiként kezelnék - közölte Iryna Ivaschenko.
A Nemzetgazdaság Minisztérium november 17-én közölte, hogy az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a kormány megkezdi a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről a Nemzetközi Valutaalappal. Egy nappal később Matolcsy György kezdeményezte hivatalosan az IMF és az Európai Unió Bizottságának Budapesten tartózkodó delegációjával egy új típusú pénzügyi megállapodás megkötését.
A kormány november végén a hivatalos IMF delegáció vezetőjének Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztert nevezte meg, tagjai pedig Pleschinger Gyula pénzügypolitikáért felelős államtitkár és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke. A jegybank azt közölte, hogy az IMF tárgyalásokon a Magyar Nemzeti Bankot Simor András jegybankelnök, Karvalits Ferenc alelnök, illetve egyes részletkérdésekben az érintett szakértők képviselik majd.
Fellegi Tamás múlt héten mondott le nemzeti fejlesztési miniszteri posztjáról.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Fidesz-KDNP frakcióüléséről távozóban jelentette be: tárca nélküli miniszterként fogja irányítani Fellegi Tamás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folyó tárgyalásokat, valamint "az országgal szembeni pénzügyi támadások visszaverése érdekében szükséges intézkedésekre" is javaslatokat tesz majd. A miniszterelnök december 15-ével javasolja Fellegi Tamás kinevezését tárca nélküli miniszterré.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06