Szaporodhatnak az elbocsátások és a feketemunka
Senkinek sem jó a minimálbér emelése?
Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke szerint a minimálbér emelése a munkavállalóknak nem jelent többletjövedelmet, a munkaadókra azonban jelentős terhet ró, elbocsátásokhoz és a feketefoglalkoztatás emelkedéséhez vezethet.
2011.12.12 18:59MTICzomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az ülést követő sajtótájékoztatón jelezte, hogy a kormány 93 ezer forintos minimálbért és 108 ezer forintos garantált bérminimumot javasolt az ülésen. A kormány korábbi javaslata még 92 ezer forint volt. Czomba azt is elmondta: a munkáltatókat arra kéri a kormány, hogy öt százalékos mértékig a bérkompenzációt maguk hajtsák végre, miközben efölött a minimálbéren és garantált bérminimumon foglalkoztatottaknál a kormány vállalja a teljes kompenzációt.
Borsik János kifogásolta, hogy a kormány nem készített hatástanulmányokat a kompenzációról, amelynek részleteit nem is dolgozta ki. Ráadásul Borsik János szerint ma még azt sem látni, hogy hogyan módosulhat a javaslat, ha át kell írni a költségvetést. Ezért a jelenlegi helyzetben túlzottan korainak nevezte a véleménye szerint csak felületesen előkészített javaslatot.
A szakszervezeti vezető emlékeztetett rá, hogy az eredeti, 92 ezres összeggel a minimálbéresek nettó keresete 306 forinttal csökkent volna, ezért emelkedett az összeg 93 ezer forintra. Ezzel sem nő azonban a nettó keresete a munkavállalóknak, csak a 2011-es szinten ragad meg - hívta fel a figyelmet. A munkaadóknak azonban jelentős terhet jelent az emelés és a bérkompenzáció, ez pedig növeli a kockázatát a feketefoglalkoztatás erősödésének és az elbocsátások növekedésének - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


