Globálisan és amúgy is
Egyre drágábbak a kínai városok
Az infláció és az erős hazai valuta következtében egyre drágulnak a megélhetés költségei Kínában: a harminc legdrágább ázsiai város közül ma már 16 kínai.
2011.12.10 19:13MTIPekinget és Sanghajt tartják a két legdrágább kínai városnak az ott élő külföldiek - derül ki az ECA International nemzetközi tanácsadó cég héten publikált felméréséből. A megélhetés költségeit kifejezetten a külhoni lakosok szempontjából vizsgáló jelentésből kiderül: az elmúlt év során jelentős áremelkedést tapasztaltak a határokon túlról érkezők, akik elsősorban az inflációt és az erős jüant okolták a drágulásért. Legnagyobb mértékben az ingatlanárak, a lakásbérlés költségei nőttek, de az élelmiszerárak is drágultak, s az adók is magasak Kínában - panaszolták a külföldiek. Az általuk leggyakrabban vásárolt termékek és szolgáltatások ára egy év alatt kilenc százalékkal nőtt - becsli az ECA felmérése. Peking és Sanghaj idén először Hongkongot is maga mögé utasította, a honkongi dollár árfolyama ugyanis az amerikai dollárhoz van kötve, így annak relatív gyengesége olcsóbbá teszi a különleges igazgatású területet.
A drágulás a többi kínai nagyvárosban is érzékelhető, a délkelet-kínai Szecsuán (Sichuan) tartomány fővárosa, Csengtu (Chengdu) 21, az ország középső-keleti részén fekvő Hopej (Hubei) tartomány központja, Vuhan (Wuhan) pedig az előző évhez képest 20 helyet lépett előre a globális rangsorban.
A kontinens és a világ legdrágább városa a korábbi évekhez hasonlóan Tokió maradt. Az ázsiai rangsorban a fővárost három másik japán város, Nagoya, Yokohama és Kobe követi. Ezután Szöul, Szingapúr, Peking, Sanghaj, Hongkong következik, a top tízet a dél-koreai Puszan városa zárja. A harminc legdrágább ázsiai város közül ma 16 Kínában található, de globális összehasonlításban is drágának számítanak a kínai városok: Peking a 35., Sanghaj a 41., Hongkong az 58. a sorban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


