2,8 milliárdos blama
A pekingi reptér olyan biztonságog, hogy lefújta a szél a tetőt
Nem történt baleset, senki sem sérült meg, de ez alkalmasint csak a szerencsén múlt: a hivatalos kínai média beszámolói szerint a pekingi repülőtér 3-as termináljának utasai néhány napja jelezték, hogy a felszálló pálya betonján és a 2,8 milliárd dollárnak megfelelő költséggel épült létesítmény más pontjain az épület fehér és sárga tetőzetének darabjait sodorja a szél.
2011.11.26 14:19MTIAz incidens a repülőtér közleménye szerint nem okozott fennakadást a légi kikötő forgalmában - viszont azonnal vitát váltott ki. A beruházásban közreműködő egyik mérnök úgy nyilatkozott, hogy nem a terminál tervezői hibáztak, a tető darabjai csak azért válhattak le, mert vagy az anyag minősége, vagy a szerelés nem volt megfelelő. Idén másodszor fordult elő, hogy a szél megrongálta a három éve átadott terminált. A pekingi repülőteret 2010-ben 74 millió utas vette igénybe, és ezzel a második helyen áll a világon az atlantai Hartsfield-Jackson nemzetközi repülőtér után, amelyet 89 millió utas használt.
"Ha a beszállítók nem a legmagasabb szintű terméket biztosítják, vagy ha az egyes elemeket nem szerelték össze megfelelően, az ilyen következményekkel járhat" - fejtette ki Sao Vej-ping (Shao Weiping), a repülőtér tervezésében részt vett egyik cég építésze. Kifejezte meggyőződését, hogy maga a terv "tökéletes volt", nem akadt benne hiba vagy fogyatékosság.
A pekingi repülőtér 3-as számú terminálja egyike azoknak a nagy létesítményeknek, amelyeket a 2008-as pekingi olimpiára rendelt meg a kínai kormány, tervezője a brit Norman Foster sztárépítész volt. Az ő hongkongi irodája eddig nem válaszolt az esettel kapcsolatban küldött e-mailre. A repülőtér sajtóirodája sem nyilatkozott, az érdeklődőknek csak az esetről kiadott szűkszavú kommünikét ismételte meg.
Kína sok ezer milliárd dolláros beruházási erőfeszítésének eredményeként számos látványos létesítmény született, a nagysebességű vonatoktól és szuper-autópályáktól a luxus sétahajók fogadására szolgáló kikötőig és a repülőtéri terminálokig. Ám abbeli igyekezetükben, hogy az új beruházásokat átadhassák a kitűzött (rendszerint politikai évfordulókhoz kapcsolódó) határidőkre, a kivitelezők nem egyszer elhanyagolták a minőségi és biztonsági szempontokat.
Július 23-án két nagy sebességű szuperexpressz ütközött össze, a balesetnek 40 halálos áldozata és 177 sebesültje volt. 2009-ben a kínai állami televízió új székházának építkezésén támadt tűz, amelynek következtében leégett egy luxusszálloda és meghalt egy tűzoltó.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


