"Csak a nép fog szenvedni, a rendszer túléli"
Gazdasági háborút hirdetett az Arab Liga?
A szíriai külügyminiszter szerint az Arab Liga döntése a szankciók bevezetéséről felér egy gazdasági háború kihirdetésével.
2011.11.28 18:19MTI
Valíd Moallem hétfőn beszélt erről egy, a televízióban is közvetített sajtótájékoztatón. Kijelentette, hogy a szankciók nem fogják elérni a céljukat. "Csak a nép fog szenvedni, a rendszer túléli" - mondta.
Moallem szerint a liga a szankciókkal "fokozni akarja a feszültséget", "egyes tagjai pedig nemzetközivé akarják tenni" a konfliktust. "Ha az arab országok visszavonják a döntésüket, az megnyitja a kaput a jövendő együttműködés előtt".
A külügyminiszter országa álláspontját megismételve azt hangsúlyozta, hogy Szíriában fegyveres terrorista csoportok követnek el bűncselekményeket, és sajnálkozva tette hozzá, hogy a liga ezt nem akarja elismerni.
Moallem azt állította, hogy Szíria 95-96 százalékban kivonta pénzügyi eszközeit az arab államokból, a francia külügyminiszter szavaira pedig, miszerint a damaszkuszi rendszer napjai meg vannak számlálva, ironikusan azt válaszolta, hogy "aki megéri, meglátja".
A külügyminiszter bejelentette ugyanakkor, hogy az új szíriai alkotmányból kiveszik azt a passzust, amely "vezető pártként" határozza meg a kormánypárt helyzetét a rendszeren belül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


