Orbán Viktor a hazárdőr
Az LMP nagyon kiebrudalná Matolcsyt
Az LMP szerint miután az utóbbi napokban látszott, hogy a magyar gazdaság nagyon súlyos helyzetben van - mondta Vágó Gábor. A szóvivő kijelentette azt is, hogy ezek után Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek távoznia kell.
2011.11.17 18:08MTIA Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön közleményben arról tájékoztatott, hogy az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a kormány megkezdi a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről a Nemzetközi Valutalappal.
Az ellenzéki szóvivő a tárgyalások kapcsán feltette a kérdést, "ha jött az IMF, akkor valóban elmegy Orbán Viktor?"
Hangsúlyozta, hogy pártjuk kíváncsi a tárgyalás pontos részleteire. Egyúttal azt is kijelentette, véleményük szerint most van itt az ideje annak, hogy a kormányfő összehívja az LMP által javasolt nemzeti gazdasági válságtanácsot, annak érdekében, hogy közösen találják meg a jelenlegi helyzetből kivezető utat.
Matolcsy Györgynek, aki a "kiszámíthatatlanság és a bóvli szimbóluma" viszont távoznia kell, mert az ő gazdaságpolitikája miatt került ilyen állapotba a forint - mondta végül Vágó Gábor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


