Orbán Viktor a hazárdőr

Az LMP nagyon kiebrudalná Matolcsyt

Az LMP szerint miután az utóbbi napokban látszott, hogy a magyar gazdaság nagyon súlyos helyzetben van - mondta Vágó Gábor. A szóvivő kijelentette azt is, hogy ezek után Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek távoznia kell.

2011.11.17 18:08MTI

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön közleményben arról tájékoztatott, hogy az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a kormány megkezdi a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről a Nemzetközi Valutalappal.

Az ellenzéki szóvivő a tárgyalások kapcsán feltette a kérdést, "ha jött az IMF, akkor valóban elmegy Orbán Viktor?"

Hangsúlyozta, hogy pártjuk kíváncsi a tárgyalás pontos részleteire. Egyúttal azt is kijelentette, véleményük szerint most van itt az ideje annak, hogy a kormányfő összehívja az LMP által javasolt nemzeti gazdasági válságtanácsot, annak érdekében, hogy közösen találják meg a jelenlegi helyzetből kivezető utat.

Matolcsy Györgynek, aki a "kiszámíthatatlanság és a bóvli szimbóluma" viszont távoznia kell, mert az ő gazdaságpolitikája miatt került ilyen állapotba a forint - mondta végül Vágó Gábor.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.