Komoly pénzstop következik
Európara: a franciák is megszorulnak
A saját szavai szerint az 1945 utáni egyik legszigorúbb költségvetést jelentette be hétfőn Francois Fillon francia miniszterelnök azzal a céllal, hogy a gazdasági lassulás ellenére Franciaország tartani tudja a deficitcsökkentésre tett ígéreteit, s hogy az alacsonyabb kamatozású hitelfelvétel érdekében megtarthassa tripla A minősítését.
2011.11.07 13:08MTIA 2012-re már augusztusban előirányzott 12 milliárd eurós megtakarításon felül a kormányfő a jövő évre további 7 milliárd eurós megtakarítást jelentett be, 2013-ra pedig 11,3 milliárd eurós intézkedéscsomagot jelzett előre a kormányülést követő sajtótájékoztatóján.
A kormány felgyorsítja a nyugdíjreformot: a nyugdíjkorhatár 60 évről 62-re történő fokozatos megemelésének így 2018 helyett 2017-ben be kell fejeződnie.
Az egészségügyi kiadások visszafogásából és az adókedvezmények egy részének megszüntetéséből 2,6 milliárd eurós megtakarítást remél a kormányzat.
Az 5,5 százalékos csökkentett áfát 7 százalékra emelik, kivételt jelentenek ez alól a legfontosabbnak tekintett, így például az élelmiszeripari termékek.
A társasági adó a több mint 250 millió eurós forgalmú cégek esetében öt százalékkal nő, a szociális segélyek pedig ezentúl nem az inflációnak, hanem a gazdasági növekedésnek megfelelően, azaz egy százalékkal növekednek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


