Elvben megegyeztek
Görögország európarában: februárban lehetnek a választások
A vezető görög parlamenti pártok megállapodtak abban, hogy február 19-én tartanák meg az előre hozott parlamenti választásokat - közölte az athéni külügyminisztérium hétfőre virradóra.
2011.11.07 08:12MTIEvangélosz Venizelosz pénzügyminiszter és helyettese megbeszélést folytatott az ellenzéki Új Demokrácia párt képviselőivel arról, hogy mennyi ideig maradna hivatalban az új koalíciós kormány, amelynek megalakításáról Jeórjiosz Papandreu kormányfő és Antonisz Szamarasz, az Új Demokrácia vezetője vasárnap "elvben" megegyezett.
Az új kabinet feladata az október 26-án Brüsszelben elfogadott mentőcsomag ratifikálása lesz, amely nélkül Görögország az államcsődön kívül azt is kockáztatja, hogy elveszíti euróövezeti, sőt európai uniós tagságát, és válságba sodorja az unió közös valutáját. A nemzeti egységkormányra vonatkozó megállapodás azután született meg, hogy Papandreu és Szamarasz vasárnap tárgyalt Karolosz Papuliasz köztársasági elnökkel.
A görög elnöki hivatal közleménye szerint a vezetők hétfőn összeülnek, hogy kijelöljék az új kormányfőt, aki nem Papandreu lesz.
A közlemény szerint az államfő hétfőn összehívja a politikai pártok vezetőit, hogy kérje tőlük a nemzeti egységkormány támogatását. Sajtóértesülések szerint a nemzeti egységkormány feje várhatóan Lukasz Papademosz, az Európai Központi Bank volt alelnöke lesz. A görög kormány szóvivője később közölte, hogy ha minden a tervek szerint alakul, az új kabinet egy héten belül leteszi a hivatali esküt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


