Gazdasági erőhatalom párosulhat jogi erőhatalommal
Borsik szerint nem volt érdemi egyeztetés a Munka törvénykönyvéről
Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a kormány október 26-án úgy terjesztette be a parlamentnek a Munka törvénykönyvének (MT) új tervezetét, hogy előtte érdemi egyeztetés nem történt.
2011.11.04 16:42MTIBorsik János szerint, a Munka törvénykönyvének tervezetében célként van megfogalmazva, hogy a munkáltatók minél kisebb kockázattal vehessenek fel munkavállalót és minél kisebb kockázattal válhassanak meg tőle.
Ha semmit nem tudnánk a Munka törvénykönyvének tervezetéről, ez a megfogalmazás önmagában is komoly fenyegetés - fűzte hozzá.
A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: a jövő évben több ok miatt is keresetcsökkenés éri a munkavállalókat, mert egyrészt megváltozik a műszakpótlék, valamint kivezetik az adójóváírást.
A polgári jogi szerződés felé próbálja a kormány eltolni a munkaszerződéseket, ami más jogág, mint a munkajog - mondta Borsik János, aki szerint egyértelmű, hogy soha nem lesz egyenlő státusz a munkavállaló és a munkáltató között, mert a munkáltató gazdasági erőhatalommal rendelkezik.
Véleménye szerint, ha a beterjesztett MT-t elfogadják, akkor a munkáltatók gazdasági erőhatalma jogi erőhatalommal is párosul, márpedig a mindenkori kormányoknak az lenne a dolga, hogy ne növekedjen a munkavállalók kiszolgáltatottsága.
Komoly hibának nevezte, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsot gyakorlatilag felszámolta a kormány.
A munkavállalókat az is hátrányosan érinti, hogy megtámadja a tervezet a kollektív szerződéseket, újra visszacsempészi az üzemi megállapodás jogintézményét - utalt a szakszervezeti vezető az első Orbán-kormány időszakában bevezetett jogintézményre.
További hátrányként említette, hogy az új MT elfogadása esetén a helyi szakszervezeti munka is lehetetlen helyzetbe kerül, mert a 10 százalékos munkaidő kedvezmény nem lesz elegendő az érdemi szakszervezeti munka elvégzésére.
Fontos és pontos információkhoz juthatna a kormány, ha leült volna a szakszervezetekkel és a munkáltatókkal érdemi tárgyalásra - mondta végezetül Borsik János.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


