Glattfelder emeltetné a kvótát
Izocukorral elkerülhető a cukoráremelés
Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő szerint a hazai termesztésű kukoricából készült izocukor letörhetné a magas európai cukorárakat. Ezért javasolja az izocukor termelési kvótájának a növelését.
2011.09.09 12:22MTIA héten az egyetlen megmaradt hazai cukorgyár, a kaposvári tulajdonosa, az osztrák Agrana bejelentette, hogy októbertől legalább 20%-kal emeli az európai piacon a cukor árát. Döntését a cukor emelkedő világpiaci árával magyarázta. A bejelentésnek különös európai jelentőséget ad, hogy az Agrana vezetője egyben az Európai Cukorgyártók Szövetségének is az elnöke.
Glattfelder Béla emlékeztetett arra, hogy a 2006-os cukorreform előtt az EU önellátó volt cukorból, sőt, még jelentős exportra is futotta. A reform következtében azonban számos gyárat bezártak, Európa elvesztette önellátó képességét cukorból. Magyarország az egyik legnagyobb vesztese lett a termelés csökkenésének, hiszen öt cukorgyárunkból négy szűnt meg. Azáltal, hogy az EU immár cukorimportra szorul, kiszolgáltatottá vált a nagy cukortermelőknek, így főként Brazíliának.
A képviselő szerint ugyanakkor az izocukor termelésének növelésével már rövid távon csökkenteni lehetne a kiszolgáltatottságunkat. A kukoricából gyártott izocukor termelését ugyanis azonnal növelni lehetne, míg a cukorrépából előállított cukor kvótájának emelése legkorábban csak egy év múlva éreztetné hatását.
Az izocukor-kvóta növelésének elsősorban Magyarország lenne a nyertese. A gazdák biztos felvevőpiacot találnának a kukoricának, és hazai termelésű izocukorral lehetne helyettesíteni az elsősorban importból származó cukrot.
Glattfelder Béla emlékeztetett arra, hogy korábban már javasolta az izocukor-kvóta növelését, ezt azonban az európai cukorlobbi megakadályozta. Nyilvánvaló, hogy a javaslat elfogadása esetén nem lett volna szükség ilyen nagymértékű cukoráremelésre.
Kapcsolódó írások:
- Ijesztő tudat segítheti a cukorbetegségre hajlamosakat
- Cukorhegyeket szürcsölnek be a tinik naponta!
- Izommal nyomjuk le a cukorbajt - szó szerint
- Sokkal nagyobb a cukorbetegség esélye, ha esszük...
- Tanulmány: a cukor nem olvad, hanem szétbomlik
- Hétfőtől már a boltokba kerülhet a Kaposváron feldolgozott brazil nádcukor
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


