Tehetetlen a kormány?
Megvédené a csődtől a családokat a Jobbik
Az ön- és a családi csődvédelem intézményének bevezetését szorgalmazza a Jobbik, amely szerint amíg a kereskedelmi bankok nem vállalnak szerepet a devizahitelesek megsegítésében, addig a kormány tehetetlen.
2011.08.30 13:20MTIZ. Kárpát Dániel keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány tehetetlenségét mutatja az is, hogy a Nemzeti Eszközkezelő élére azt a Csillag Tamást nevezték ki, aki a Diákhitel Központ Zrt.-t vezette 10 éven keresztül, vagyis "olyan kádernek bizonyult, akit még Gyurcsányék sem akartak elmozdítani".
Az ellenzéki képviselő szerint az ön- és családi csődvédelem eszköze azoknak az embereknek segíthetne, akik ugyan még fizetőképesek, de már nagyon nehéz helyzetben vannak; létszámuk becslése szerint körülbelül 400 ezerre tehető.
Az érintetteknek a bíróságon kellene bejelentést tenniük, határozatot kapnának a fizetésképtelenségükről és családi csődbiztost neveznének ki melléjük.
Ez a csődbiztos társadalmi munkában jogi tanácsokkal látná el őket, közvetítene a kereskedelmi bankok felé, átstrukturálná a családok költekezését és új stratégiát dolgozna ki, hogy pár éven belül talpra tudjanak állni - fejtette ki Z. Kárpát Dániel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


