Megsérült a gerincvezeték
Gázrobbanás Ungvárnál: szünetel a földgázellátás
Nincs földgázellátás a kárpátaljai megyeszékhely, Ungvár nagyobb részében és a környező településeken, miután hétfő délután földmunkálatok során megsérült, majd felrobbant a várost ellátó egyik gerincvezeték.
2011.08.30 11:18MTIA Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal keddi közlése szerint az éjszaka folyamán sikerült megjavítani a gázvezetéket, amely az ungvári elektromos művek engedély nélkül végzett földmunkálatai közben rongálódott meg. Ennek ellenére két-három napig is eltarthat, amíg helyreáll a normális gázszolgáltatás a 120 ezres városban és környékén – áll a közleményben.
A gázrobbanás következtében Ungvár kilenc utcájában nincs áramszolgáltatás. Az áramszünet miatt mintegy 300 köbméter tisztítatlan kommunális szennyvíz került az Ung folyóba. Részlegesen áram nélkül maradt az ungvári vasútállomás is, ezért szünetel a vonatközlekedés az Uzsoki-hágó irányában.
Kórházi jelentések szerint válságos, illetve súlyos az állapota annak a három sérültnek, akik abban a kávézóban tartózkodtak, amelyben berobbant a csatornarendszeren keresztül beszivárgott gáz. A detonáció következtében a kávézó női alkalmazottjának testfelülete 90 százalékos, két vendégé 50 és 30 százalékos égési sérüléseket szenvedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


