A várakozásokat így is felülmúlja
Lassított a kínai gazdaság
Kínában a hazai össztermék (GDP) 9,5 százalékkal nőtt a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ami ugyan meghaladja az elemzői várakozásokat, de elmarad az első negyedévi növekedési ütemtől.
2011.07.13 09:53MTIElemzők 9,4 százalékra számítottak. Az év első három hónapjában 9,7 százalékkal nőtt a kínai GDP. Az első félév egészét tekintve a világ második legnagyobb gazdasága 9,6 százalékkal nőtt.
A szerdán megjelent adatok szerint a GDP mellett az ipari termelés is a várakozásokat meghaladó mértékben nőtt, júniusban 15,1 százalékos volt az éves szintű bővülés, szemben a 13,3 százalékot valószínűsítő elemzői előrejelzésekkel.
2010-ben még 10,3 százalékkal nőtt a kínai gazdaság, és a túlhevülés jeleit mutatta. A pekingi vezetés ezért a fékre lépett, kamatemelések egész sorát hajtotta végre - legutóbb a múlt héten emelték a jegybanki alapkamatot -, és csak az idén hat alkalommal emelték a bankok számára előírt kötelező tartalékrátát, hogy lekössék a pénzpiaci likviditás minél nagyobb részét.
Az infláció azonban tovább nőtt, júniusban már 6,4 százalék volt a fogyasztói árak éves szintű emelkedési üteme, ami három éve a legmagasabb érték, és jóval meghaladja a kormányzat 4 százalékos célját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


