Óriási jelentőségű a kínai elnök látogatása
Semjén Zsolt: minél több kínai-magyar helyi szintű gazdasági megállapodásra van szükség
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta: Magyarország számára óriási jelentősége van Ven Csia-pao kínai miniszterelnök látogatásának, de fontos az, hogy az országok közötti megállapodásokat minél több helyen, helyi gazdasági megállapodásokra tudjuk lebontani.
2011.07.06 19:41MTIEzért nagyon fontos, hogy Kalocsa testvérvárosi kapcsolatot tud létesíteni egy nagy kínai várossal, illetve, hogy egy komoly kínai beruházás is megvalósul a városban - mondta Semjén Zsolt, aki Bács-Kiskun megye Kalocsa központú, 7. választókerületének egyéni országgyűlési képviselője.
A kalocsai polgármester, Török Ferenc kínai útján aláírt szándéknyilatkozat értelmében a Shenzhen-i You Yuan Industrial Co. LTD kezdetben 1,3 milliárd forintos befektetésével létrejön egy korszerű gomba- és zöldségtermelő bázis Kalocsán, amely a kezdetekben 150 fő helyi alkalmazottat, a második évben 250 főt, a beruházási ütem végére pedig 300 főt kíván foglalkoztatni.
A beruházás Semjén Zsolt szerint beleillik a Kína és Magyarország között megkötött gazdasági együttműködésbe. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: az a cél, hogy az országok között megkötött gazdasági megállapodást minél több helyi gazdasági megállapodással váltsuk "aprópénzre".
Török Ferenc, Kalocsa polgármestere kínai útján abban is megegyezett partnereivel, hogy a 16 milliós Shenzhen Baoan kerületével testvérvárosi megállapodást készítenek elő, melyet még ebben az évben aláírnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


