Hat-nyolcmilliárd forintos bevétel származhat
Fellegi: a végéhez közelednek a kvótaértékesítési előkészületek
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter egy írásbeli kérdésre adott válaszban közölte: az államnak idén a piaci árak alakulásának függvényében 6-8 milliárd forintos bevétele származhat a szén-dioxid kvóta értékesítéséből, az előkészületek a végéhez közelednek.
2011.07.12 10:18MTIOláh Lajos (MSZP) egyebek mellett azt kérdezte a minisztertől, hogy miként állnak a kvótaértékesítési tárgyalások.
A szakminiszter - Országgyűlési honlapon olvasható - válaszában leszögezte: a végükhöz közelednek az állami tulajdon tárgyát képező kibocsátási jogosultság értékesítésére vonatkozó
előkészületek; az értékesítés 2011 második felében várható tőzsdei és aukciós úton. Mint írta még, a kormány folytatja a kiotói kibocsátási jogosultságok közvetlen értékesítését is.
Közölte: tárgyalásokat folytatnak minden lehetséges vevői körrel, így államokkal, közvetítőkkel, végfelhasználókkal, tőzsdei kereskedésben érintett cégekkel, kvótakereskedelmet folytató vagy abban bármilyen formában érdekelt vállalkozásokkal is. A megbeszélések az értékesítés valamennyi formájára kiterjednek - húzta alá a tárcavezető.
Fellegi Tamás a válaszában úgy fogalmazott: alapvető fontosságú, hogy Magyarország nemzetközi és üzleti hírnevét ne veszélyeztessék a korábbi években előfordult "kétes esetekhez" hasonló ügyletek. A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az előző kormányzati időszakban többszörösen megingatott bizalmat visszaszerezze és az ügyletek a várakozásnak megfelelően sikeresek legyenek.
A miniszter még januárban egy másik szocialista képviselőnek az üggyel kapcsolatban azt írta: az előző kormány pusztán profitérdekeket figyelembe vevő értékesítési stratégiája a Magyarországgal szembeni bizalom meggyengüléséhez vezetett, amit nehéz lesz egyik napról a másikra helyreállítani. Közölte azt is: az előző kormány tevékenysége alatt, 2010 tavaszán úgy adtak el kiotói egységeket, hogy az súlyos elszámolási bizonytalanságokat okozott az európai kvótapiacon és egyes nemzetközi ügyleteket egy időre fel is kellett függeszteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


