Piaci feltételek mellett jöhet létre az üzlet
Fellegi: Kína magyar forint- és devizaadósságot is vásárolhat
A Reuters hírügynökségek nyilatkozva Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kijelentette: Kína elköteleződése magyar szuverén adósság vásárlására forint- és devizakötvényekre egyaránt kiterjedhet, és ezek a vásárlások piaci feltételek mellett jönnek létre.
2011.06.29 19:24MTIMint elmondta: azt követően, hogy a múlt héten politikai döntés született a kínai részvételről a magyar adósságfinanszírozásban, a két kormány most tárgyalóasztalhoz fog ülni a pontos menetrend és más technikai részletek kidolgozására.
Fellegi Tamás hangsúlyozta, hogy a kormánykötvények vásárlásánál minden kapu nyitva. Amire mindét félnek figyelnie kell az az, hogy Magyarország a piacról finanszírozza adósságait, ezért a kínai részvétel is piaci feltételek alapján, piaci eszközökkel kell, hogy történjen.
A miniszter szerint a kínai részvétel Magyarországnak középtávon nagyobb biztonságot ad az adósságfinanszírozásban, ugyanakkor nem kívánta pontosítani a szóba jöhető összegeket. Mint mondta, a felek haladéktalanul tárgyalásokat kezdenek arról, hogy ez az adósságfinanszírozás mit jelenthet a következő években, és milyen menetrend szerint alakul, valamint arról is, hogy milyen kínai bankok vehetnek benne részt és hogyan.
Mint Fellegi Tamás elmondta, a szélesebb finanszírozási megállapodás Kínával tartalmazhatja egy közös fejlesztési alap felállítását, amelyet a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és egy kínai bank hozna létre, Magyarországon kínai projektek, illetve Kínában magyar projektek finanszírozására.
A pénzügyi együttműködés mellett Magyarország törekszik arra is, hogy a Nyugat-Európába exportáló kínai cégek logisztikai bázisa legyen, és ez - mint a miniszter nyilatkozatában hangsúlyozta - egy vagy több logisztikai és áruszállítási központ létesítését jelenti Magyarország különböző részein.
Úgy vélte, hogy a Bank of China, amelynek egyetlen közép- és kelet-európai irodája Magyarországon található, aktívan részt vehet a megnövekedett kínai befektetések pénzügyi infrastruktúrájának megteremtésében.
Fellegi Tamás a Reutersnek azt is elmondta, hogy tárgyalások folynak kínai befektetőkkel egy, a Liszt Ferenc repülőteret a budapesti városközponttal összekötő vasútvonal kiépítéséről, valamint kínai cégek részvételéről magyarországi vasútállomások korszerűsítésében.
Magyarország és Kína tizenkét megállapodást kötött egymással, konkrét programokról, befektetési alapokról és pénzügyi keretekről Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő kétnapos hivatalos budapesti látogatásának második napján, szombaton.
Ven Csia-pao akkor azt mondta: Kína hajlandó "bizonyos összegű" magyar államkötvényt vásárolni, a kínai állami fejlesztési bank pedig egymilliárd eurós különhitelt fog biztosítani a magyar félnek a kölcsönös befektetések előmozdítására. Mint mondta, kitűzték azt a célt is, hogy a kínai-magyar kereskedelmi forgalom mértékét 2015-ig a jelenleginek több mint kétszeresére, húszmilliárd dollárra növelik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


