Lehetőség a világnak
Kína öt év alatt meghatszorozza importját
A kínai miniszterelnök kifejtette: Kína a következő öt évben a jelenlegi hatszorosára növeli globális importját, ami jó lehetőséget teremt a világ exportőreinek.
2011.06.28 11:14MTIVen Csia-pao (Wen Jiabao) a Royal Society előtt tartott hétfői előadásában - amelyet kedden tettek közzé a külügyminisztérium honlapján - elmondta, hogy az import várhatóan meg fogja haladni a 8 ezer milliárd dollárt.
Tavaly a kínai bevitel értéke 1,39 ezer milliárd dollár volt.
A bevitel növekedésével párhuzamosan folyamatosan csökkenni fog Kína külkereskedelmi mérlegének a többlete - erről már a kínai kereskedelmi miniszter beszélt Berlinben, ahová a miniszterelnök kíséretében érkezett.
Tavaly a nyugati exportőrök által sokat bírált többlet 183 milliárd dollárra mérséklődött az előző évi 196 milliárdról.
A kínai kormányfő kétnapos hivatalos budapesti látogatását követően szombat este érkezett Nagy-Britanniába, és hétfőn Németországba utazott tovább.
A kínai kormányfőnek ez a második európai körútja az elmúlt kilenc hónapban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


