Valódi, egységes piac kell
IMF: erősebb növekedés - stabilabb pénzügyek
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik szakértője egy közgazdász-konferencián, a franciaországi Aix-en-Provence-ban kijelentette: Európának erősebb gazdasági növekedésre van szüksége a pénzügyi szektor kiegyensúlyozásához.
2011.07.10 18:34MTICsu Min (Zhu Min) szerint Európának növekedésre van szüksége, hogy stabilizálni tudja pénzügyi ágazatát. Úgy vélekedett, hogy az európai növekedési menetrend az elmúlt tíz évben kudarc volt, és a térség gazdasága még mindig nem érte el a válság előtti szintet sem.
Csu szerint a régió problémái az országhatárok mentén széttöredezett piacból erednek, amely eddig nem töltötte be az Európai Unió várakozásait az egységes gazdasági térség létrejötte tekintetében. Egy valódi egységes piac még a költségvetési konszolidációnál is fontosabb lenne, hiszen ez a kell leginkább a növekedéshez - vélekedett az IMF tanácsadója.
Az Európai Központi Bank (EKB) tanácskozáson ugyancsak felszólaló elnöke, Jean-Claude Trichet szerint ugyanakkor az államok eladósodása, nem kizárólag európai, hanem globális probléma, még akkor is, ha most éppen az európaiak állnak az adósságválság epicentrumában. Trichet ezzel elsősorban az Egyesült Államok helyzetére utalt.
Az EKB elnöke azonban ezzel kapcsolatban azt is hangsúlyozta, hogy a bankszektor - éppen az államháztartások esendősége miatt - az Atlanti-óceán egyik partján sem lesz másodszor is megmenthető.
Trichet a fejlett ipari államok előtt álló legnagyobb kihívásnak a szerkezeti reformok végrehajtását nevezte, ami ismét képes lehet élénkíteni a gyenge gazdasági növekedést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06