Gólyák, ölyvek végre szabadon
Mentett madarakat engedtek szabadon a Hortobágyon
Tizennyolc védett, illetve fokozottan védett madarat, köztük gólyákat és egerészölyveket engedtek szabadon a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Hortobágyi Nemzeti Park szakemberei a Górési Madárrepatriáló Állomásnál.
2011.04.06 22:32MTIA mentett madaraknak az elmúlt hónapokban emberi gondoskodásra volt szükségük, mostanra azonban mind az időjárás, mind az állatok kondíciója, egészségi állapota lehetővé tette a szabadon engedésüket.
Tizenkét gólya tavaly kelt ki, ám őszre nem tudták elérni a megfelelő fejlettséget és kondíciót ahhoz, hogy a kifejlett madarakkal együtt Afrikába repüljenek. Mivel a természetben emberi segítség nélkül elpusztultak volna, az állatkertben teleltek át.
A hat egerészölyv nem egyszerre, hanem különböző időpontokban került a városligeti intézménybe, részben mérgezés, részben más problémák miatt. Mostanra valamennyi állat meggyógyult, illetve elérte a megfelelő kondíciót, ráadásul a téli időszak is véget ért, ezért mostanra jött el az ideje annak, hogy szabadon engedjék őket - mondta Hanga Zoltán szóvivő szerdán.
A Fővárosi Állat- és Növénykert az ország madármentéssel foglalkozó szervezetei közül a legtöbb madarat menti és gyógyítja. Évente félezernél is több mentett madárról gondoskodnak a kert szakemberei más kulcsfontosságú intézményekkel, így a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel (MME), illetve a nemzeti parkokkal együttműködve.
A Hortobágyi Nemzeti Parkkal folytatott együttműködés eredményeként az elmúlt évtizedben mintegy ezer mentett, védett és fokozottan védett madarat engedtek szabadon. Ezek a gyűrűvel megjelölt állatok a későbbi megfigyelések, visszafogások, megkerülések alapján lényegében azonos eséllyel vágtak neki a szabad életnek, mint a mindvégig a szabad természetben élő fajtársaik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


