Van, aki 150 millió dollárt fizetne az utazásért
Hamarosan a Hold körül repkedhetnek az űrturisták
Űrturisták hamarosan körülrepülhetik a Holdat és visszatérhetnek a Földre az orosz Szojuz űrhajókon - jelentette be Alekszej Krasznov, a Roszkoszmosz állami űrkutatási ügynökség ember irányította űrhajózással foglalkozó illetékese.
2011.02.03 11:51MTIKrasznov az űrturizmussal foglalkozó amerikai Space Adventures cég ilyen értelmű bejelentésére reagálva a Rosszija 1 tévéadónak megerősítette, hogy ez műszakilag lehetséges. A Space Adventures már talált is egy érdeklődőt, aki kész 150 millió dollárt fizetni a Hold megkerüléséért.
Krasznov szerint a tervezett utazáshoz némileg módosítani kell a Szojuz űrhajókat, amelyeknek a pályájukon többször össze kell majd kapcsolódniuk vontatóegységekkel ahhoz, hogy három emberrel eljussanak a Holdig és vissza.
Azt a Szojuzt, amelyet majd űrturizmusra lehet felhasználni, a Roszkoszmosz illetékese szerint valamikor 2013 végén, 2014 elején építik meg. Ezen egy űrhajós lesz majd a parancsnok, és két űrturista utazhat vele.

Korábban már bejelentették, hogy kettőről négyre kellett növelni az évente gyártott Szojuzok számát, mert a Nemzetközi Űrállomás személyzetének létszámát háromról hatra emelték. Még így is le kellett azonban tenni átmenetileg az űrturizmusról.
Eddig hét civil járt az űrállomáson a Szojuz űrhajókkal, s nem hivatalos információk szerint az első 20, az utóbbiak 35 millió dollárt fizettek.
A magyar származású Charles Simonyi volt eddig az egyetlen, aki kétszer járt az űrállomáson. Krasznov szerint azonban az űrturisták közül soknak megtérült az utazás borsos ára egyebek mellett reklámokból és könyvek kiadásából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


