Hatalmas az ökológiai lábnyomunk

Bolygó Jelentés: riasztó előrejelzés a közeli jövőről

Több forgatókönyvet is bemutat a WWF 2010-es Élő Bolygó Jelentése, amelynek adatai az eddigieknél is elkeserítőbbek, és riasztó képet vázolnak a természetet felelőtlenül kihasználó emberiség közeli jövőjéről - közölte a WWF Magyarország csütörtökön az MTI-vel.

2010.10.14 17:16MTI

A kétévente megjelenő, a Föld állapotát átfogóan, mérhető adatokban bemutató Élő Bolygó Jelentés, amelyet a WWF, a Zoological Society of London és a Global Footprint Network közösen készít el, különböző indexek kiszámításával teszi ez alkalommal is kézzelfoghatóvá a ökológiai környezet helyzetét.

A globális biodiverzitás állapotát bemutató, egyik leghosszabb múltra visszatekintő jelzőszám az Élő Bolygó Index (Living Planet Index - LPI), amely 1998, az első Élő Bolygó Jelentés publikálása óta konzisztens trendet mutat: globális értéke 1970 és 2007 között 30 százalékkal esett vissza, vagyis az élővilág sokfélesége 30 százalékkal csökkent.


A másik mérőszám sem ad okot a nyugalomra: az ökológiai lábnyom azt a biológiailag produktív föld- és vízterületet mutatja, amely az emberek által használt megújuló erőforrás biztosításához szükséges, és magában foglalja az infrastruktúra és a felesleges szén-dioxid elnyeléséhez szükséges vegetáció helyigényét is. Ez jelenti tehát a Föld erőforrásainak azt a fedezetét, amely egy-egy ember fogyasztása mögött rendelkezésre áll.

Ez a lábnyom 1966 óta megduplázódott, így jelenleg 1,5 Földnek megfelelő erőforrást használunk el, azaz máris túlléptünk a megengedett kereteken. Ha az erőforrások felhasználásának tempója nem csökken, 2030-ban már 2 Földre lenne szükségünk - hívja fel a figyelmet a közlemény. Harmadik mutatóként fontos adatokkal szolgál a vízlábnyom, amely az ember víz iránti igényét mutatja és azt jelzi, hogy 71 ország már ma is túlhasználja természetes vizeit, és a vizek kétharmada már ma is mérsékelt vagy súlyos negatív hatásoknak van kitéve. Mindez alapvetően befolyásolja az ökológiai rendszerek állapotát és az élelemtermelési lehetőségeket.

"Azok az országok, amelyek továbbra is fenntartják erőteljes függésüket az erőforrásoktól, a saját gazdaságukat teszik kockára" - idézi a közlemény Jim Leapet, a WWF nemzetközi igazgatóját.

Az Élő Bolygó Jelentés egy új modell segítségével több jövőbeni forgatókönyvet mutat be, és kitér a kapcsolódó dilemmákra és döntési pontokra is. A közreadott információk persze csak az első lépést jelentik.

A következő generációk jövője érdekében a kormányoknak, a vállalkozásoknak és az egyéneknek sürgősen dönteniük és cselekedniük kell a jelentésben bemutatott tények ismeretében - mutat rá a WWF közleményében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.