Budapest
Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
A levonások miatt három budapesti cégnek már ki se tudtak kifizetni összesen 9 milliárd forintot.
2025.06.17 14:55ma.huHelyt adott a bíróság a főváros azonnali jogvédelmi kérelmének, a döntés alapján a Fővárosi Törvényszék a peres eljárás befejezéséig megtiltotta a Magyar Államkincstárnak, hogy szolidaritási hozzájárulás címén őszig beszedési megbízást nyújtson be – közölte a Fővárosi Törvényszék.
Egyúttal elrendelték, hogy alperesként a Magyar Államkincstár fizesse vissza kamataival együtt a főváros számlájáról májusban inkasszált 10,2 milliárd forintot.
A bíróság döntése szerint „a helyi önkormányzatok között is speciális helyzetben lévő, közfeladatainak teljesítése körében több millió lakos ellátásáért felelő felperes a beszedési megbízás teljesülése esetén – likviditásának ellehetetlenülése okán – ezen feladatainak ellátására képtelenné válik”. A bíróság az arányosság elve alapján arra jutott, hogy az azonnali jogvédelem elmaradása súlyosabb hátrányt okozna, mint amilyennel az azonnali jogvédelemnek a biztosítása jár.
Mint ismeretes, Karácsony Gergely főpolgármester májusban kért azonnali jogvédelmet a bíróságtól, annak érdekében, hogy az állam ne vonhassa le a számlájukról a szolidaritási hozzájárulást. Karácsony szerint 50 milliárd forint a tét, amennyiben pedig nem kapnak jogvédelmet, nem tudják tovább finanszírozni a saját közszolgáltatásaikat. Azt remélik, hogy őszig – ameddig a jogvédelmet kérték – rendeződnek a kormány ellen indított jogi vitáik, illetve ekkor érkezik meg az iparűzési adóból származó bevétel is. A levonások miatt három budapesti cégnek már ki se tudtak kifizetni összesen 9 milliárd forintot.
Pár nappal ezután egy rendkívüli sajtótájékoztatón Karácsony bejelentette, az Államkincstár politikai utasításra, szerinte törvénytelenül leemelt 10,2 milliárdot, a fővárosra kirótt 89 milliárdos szolidaritási adó újabb részletét Budapest számlájáról.
A helyzetre a budapestiek figyelmét nemrég – a Fidesz szerint törvénytelenül – a BKV 10 perces leállásával igyekeztek felhívni. Ez nem sztrájk volt, de a szakszervezetek már jelezték: ha a BKK-n spórol Budapest, akkor az se kizárt.
Bár a kormány álláspontja szerint az elvonások nem túlzóak, és az ország nehéz helyzetében Budapestnek is hozzá kell járulnia a közöshöz, nemrég bejelentették: tárgyalóasztalhoz ülnek a fővárossal. A kormány részéről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettese egyeztetett Karácsonyékkal.
A múlt heti egyeztetésen egyetértettek abban, hogy el kell kerülni az önkormányzat és a közszolgáltatást nyújtó cégeinek fizetésképtelenségét. Ebben, mint elhangzott, szükség esetén a kormány kész segíteni, ha „az önkormányzat gazdálkodásáról teljes körű képet kap”.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:23 Cicciolina tíz millió euró kártérítést követel a római parlamenttől
- 18:08 Ritka nyári hidegfront hozott 30 centiméter havat az Alpokba - videó
- 14:07 Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
- 10:06 Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
- 6:05 Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvízen
- 20:04 Ukrán szárazföldi erők: nem bántalmazás okozta egy kárpátaljai magyar katona halálát
- 18:55 Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06