Figyelmeztet a WWF
Aggasztó a Föld "egészségi" állapota
Aggasztó állapotban van bolygónk, a Föld - derül ki abból a jelentésből, amelyet szerdán mutatott be Berlinben a Természetvédelmi Világalap (WWF).
2010.10.13 16:04MTIA Living Planet Report elnevezésű dokumentum adatai szerint jelenleg 71 ország folytat rablógazdálkodást édesvíz-készleteivel.
A Földön ugyan 1,8 milliárd embernek van internet-hozzáférése, ám eközben egymilliárd azoknak a száma, akik nem jutnak tiszta ivóvízhez. Az ember ökológiai lábnyoma - vagyis az, amilyen mértékben fogyasztja a természetet és annak erőforrásait - tovább növekszik. Még ha csupán mérsékelt ütemben emelkedne a Föld népessége és annak fogyasztása, az emberiségnek már 2030-ban még egy Földre lenne szüksége az általa kibocsátott szén-dioxid elnyeléséhez és ahhoz, hogy a kínálat lépést tudjon tartani a természetes nyersanyagok fogyasztásával.
Az idén közreadott, sorrendben nyolcadik Living Planet Report összefüggésbe hozza a Földön élő állatok populációjának számait az ember által elfogyasztott nyersanyagok mennyiségével. A szerzők ebből vonnak le következtetéseket bolygónk egészségi állapotára nézve.
A gerinces állatok populációja 1970 és 2007 között fajonként átlagosan 30 százalékkal zsugorodott.
Némi reménysugarat jelent viszont, hogy a mérsékelt égövbe tartozó régiókban gyarapodást mutattak ki a kutatók. Ennek oka lehet az, hogy alacsonyak voltak a bázisszámok, de az is, hogy kevesebb káros anyag jutott a levegőbe, hatékonyabbá vált az erdők védelme, illetve új nemzeti parkok létesültek.
James Leap, a WWF főigazgatója felszólította az ipari államokat, hogy csökkentsék ökológiai lábnyomukat, és "ne éljenek annyira a Föld rovására".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06