"Semmihez sem fogható"
Internetre kerül a Churchill-archívum
Felkerülnek az internetre Winston Churchill személyes életének és politikusi munkásságának dokumentumai.
2010.07.31 17:57MTIA digitalizált archívum több mint egymillió oldalnyi dokumentumot tartalmaz majd, amelyek között mérsékelt díj befizetése ellenében bárki szabadon kutathat.
A digitalizálást a Churchill Archive Trust (CAC), az egykori brit miniszterelnök dokumentumainak kezelője és a Bloomsbury kiadó közötti megállapodás tette lehetővé. A digitális archívum a Churchill leveleit, táviratait, kéziratait és fotóit tartalmazó 2500 doboznyi anyagot tesz hozzáférhetővé az interneten keresztül a tervek szerint 2012-től.
A tételek között olvashatók majd többek között a Churchill iskolai előmeneteléről szóló jelentések, 23 éves korában írt, Savrola című regénye, politikusként elmondott beszédeinek szövege, de még a papagájáról szóló információk is.
"Archív gyűjteményként semmihez sem fogható" - jelentette ki Frances Pinter, a Bloomsbury Academic vezetője.
Churchill örökösei 1995-ben adták el az archívumot, amit Cambridge-ben helyezek el. Azóta csak előzetes bejelentés után tekinthettek bele a kutatók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


