Összecsaptak a kormány és a civilek!
Az USA-ban már nem mindenütt veszélyeztetett a szürke farkas
Stabilizálódott a szürke farkasok létszáma az USA északi részén. A vadászat esetleges újbóli engedélyezése miatt összecsapott a szövetségi kormány a civil szervezetekkel.
2009.03.27 15:21National Geographic
A farkasokat az Egyesült Államok területén korábban csaknem kiirtották, szinte teljesen eltűntek korábbi élőhelyeikről. Az 1990-es évek közepe óta azonban nagyszabású visszatelepítési programot hajtottak végre a Sziklás-hegységben. Kanadából hozott farkasokat telepítettek be a területre, sikeresen.
Azóta évente átlagosan 24%-kal gyarapodott a farkasállomány Wyoming, Montana és Idaho államokban. Az idén télen az amerikai Sziklás-hegység északi részén 1600 farkast számoltak össze, és becslések szerint a farkaspopuláció létszáma eléri a 2000-et. Ed Bangs, szövetségi biológus, az amerikai hal- és vadállomány védelmével foglalkozó szolgálat munkatársa, aki részt vett a visszatelepítési programban, kijelentette, hogy a tavalyi évben már csak 8 százalékkal emelkedett a farkaspopuláció létszáma.
Mindez arra enged következtetni, hogy a farkasok elérték azt a számot, amely a terület eltartó képessége alapján elérhettek, tehát stabilizálódott az állatállomány. Bangs szerint az említett három államban a farkasok betöltötték elsődleges természetes élőhelyeiket. Szövetségi hivatalnokok bejelentették, hogy a szürke farkasok immár lekerülhetnek a veszélyeztetett fajok listájáról a három államban. Különböző állat- és természetvédelmi szervezetek bejelentették tiltakozásukat, és jelezték, a szándékot a bíróságon is megtámadják majd. A helyi farmerek, akik a jószág-állományukat kívánják megvédeni a ragadozóktól régóta igénylik a farkasok vadászati tilalmának feloldását.
Egy korábbi terv szerint korlátlanul lehet az ordasokra vadászni addig, amíg a populáció létszáma 450 fölött marad. Ez után a kilövések csak korlátozottan folytathatók. Amennyiben az állomány 300 alá esik, teljesen betiltják a vadászatot. A 300-as létszám már a genetikai sokféleséget is veszélyeztetné.
A civil szervezetek attól tartanak, hogy az újbóli vadászat a végre megerősödött állományt ismét veszélybe sodorja. Bangs szerint biológiai értelemben teljesen indokolt, hogy a szürke farkas az adott területen lekerüljön a listáról.
Kapcsolódó írások:
- Ismét mentik a bálnákat! Közel száz állat sodródott partra Ausztráliában
- Magyar állatkerti csúcstalálkozó Budapesten
- Állatoknak adták be a madárinfluenza H5N1-es altípusát
- Az állatok is előre terveznek
- Durva! Tiltott állatviadal Békésben
- Borzalmas, ismeretlen állatbetegség pusztít Németországban
- Hogyan takarítsuk állataink élőhelyét?
- Divattal kínozta az állatokat: testékszerezett macskák eladók!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:06 A Columbia Egyetem teljesíti a Trump-adminisztráció által támasztott feltételeket
- 6:04 Újraválasztották Tőkés Lászlót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökévé
- 22:51 Folytatódik a változékony időjárás
- 20:51 Dílereket fogott el Gyöngyösön a rendőrség
- 18:50 Visszatértek Romániába a Tate fivérek
- 16:49 Süth Miklós: még nem vagyunk túl a ragadós száj- és körömfájás járvány nehezén
- 14:48 Nébih: hatósági intézkedések a szlovákiai ragadós száj- és körömfájás betegség miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06