Tudomány
Huszonnyolc brit szakemberről nevezik el az Antarktisz hegyeit és gleccsereit
Az Antarktisz nagyközönséggel való megismertetésében, védelmében és tanulmányozásában kulcsszerepet játszó 28 brit szakember nevét fogja viselni ezentúl a jeges kontinens néhány hegye, gleccsere és öble.
2020.12.04 00:30MTIA nagy-britanniai Antarktiszi Helységnév Bizottság a földrész felfedezésének 200. évfordulóját ünnepelve döntött úgy, hogy a sarkvidékekkel kapcsolatos tudományos ismeretek gyarapításában úttörő szerepet játszó szakemberekről nevezi el az eddig csupán koordinátáik alapján ismert helyszíneket - olvasható a BBC hírportálján.
A listán szerepel Jonathan Shanklin, az ózonlyuk egyik felfedezője, akinek a nevét az Antarktiszi-félsziget egyik gleccsere fogja viselni a jövőben. Egy fokot neveznek el Alastair Fothergillről, aki egyebek között A fagy birodalma című minisorozat vezető producereként járult hozzá ahhoz, hogy a nagyközönség jobban megismerje az Antarktiszt.
Jane Francis, a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) jelenlegi igazgatója egy 1136 méter magas csúcsnak adja a nevét, míg az antarktiszi jégmezők alatti vízmozgást tanulmányozó Helen Fricker professzor neve egy hegylábi gleccsert fog jelölni a térképeken.
Az új elnevezések az összes brit térképen, grafikonon és publikációban szerepelni fognak, valamint az Antarktisz-kutatás tudományos bizottságának (SCAR) nemzetközi jegyzékébe is bekerülnek.
A teljes lista a brit antarktiszi kutatóprogram honlapján érhető el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


