Tudomány
Megkezdte a kőzetminták gyűjtését a Holdon a Csang'o-5 kínai űrszonda
A kőzetmintagyűjtést kétféleképpen végzi: a talajba fúrva, illetve hosszú mechanikus karjával a felszínről gyűjti be a mintákat.
2020.12.02 17:32MTIMegkezdte a kőzetminták gyűjtését a Holdon a Csang'o-5 kínai űrszonda - jelentette be szerdán a kínai nemzeti űrügynökség.
Az ősi kínai holdistennőről elnevezett űrszonda kedden érkezett az égitestre azzal a céllal, hogy kőzetmintákat gyűjtsön, amelyek segíthetik a tudósokat az égitest eredetének és kialakulásának megértésében.
A Csang'o-5 leszállóegysége lefúrt a Hold talajába és onnan vett mintákat, amelyeket aztán elcsomagolt. Eközben a Hold talajának felszínéről is gyűjtött kőzeteket - közölték a misszió irányítói.
A sikeres keddi Holdra-szállás után az űrszonda leszálló egysége előkészítő munkákat végzett, egyebek között kinyitotta napelemes szárnyait. A kőzetmintagyűjtést kétféleképpen végzi: a talajba fúrva, illetve hosszú mechanikus karjával a felszínről gyűjti be a mintákat - olvasható a közleményben.
Korábbi kínai közlés szerint mintegy kettő-négy kilogrammnyi kőzetmintát akarnak gyűjteni az Oceanus Procellarum (Viharok óceánja) nevű nagykiterjedésű lávamezőn. A mintagyűjtést kétnaposra tervezték.
A 8,2 kilogramm súlyú Csang'o-5 az eddigi legnagyobb kínai űrszonda.
Ez az első alkalom az 1970-es évek óta, hogy egy ország kőzetmintákat próbál gyűjteni a Holdról. Korábban a Szovjetuniónak három robotizált, az Egyesült Államoknak pedig hat emberes misszió során sikerült mintákat hozni a Holdról. Az amerikai Apollo-missziók mintegy 380 kilogramm, a Szovjetunió mintegy 300 gramm holdkőzetet hozott a Földre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


