Szellemi tulajdon is
Szolgálatba állhat Kína legfejlettebb tengeri kutatóhajója
A Kohszüe csaknem 100 méter (99,8) hosszú, legszélesebb vonalán 17,8 méter a távolság, és egyszerre 15 ezer tengeri mérföld (27 780 kilométer) megtételére képes.
2015.04.24 21:56MTIKészen áll a bevetésre Kína legfejlettebb tengeri kutatóhajója, miután átesett az ehhez szükséges hivatalos, műszaki engedélyeztetési eljáráson - jelentette be a Kínai Tudományos Akadémia (CAS) pénteken.
A 4700 tonnás Kohszüe (Tudomány) elnevezésű vízi jármű egyaránt képes mélytengeri és nyílttengeri feltárásokra, kutatásokra. Tervezéséhez, illetve megalkotásához 2007-ben kezdtek hozzá. Ez az első saját fejlesztésű, független kínai szellemi tulajdont képviselő tengeri expedíciós kutatóhajó - hangsúlyozta a CAS Hszinhua hírügynökség által ismertetett közleménye.
A Kohszüe csaknem 100 méter (99,8) hosszú, legszélesebb vonalán 17,8 méter a távolság, és egyszerre 15 ezer tengeri mérföld (27 780 kilométer) megtételére képes. A hajót felszerelték ember nélküli merülőkabinokkal, mélyvontatású kutatóeszközökkel és mélytengeri élő felvételek készítésére, illetve közvetítésére alkalmas berendezésekkel, kamerákkal.
A hajó az akadémia oceanológiai intézetének igazgatója szerint általános tengeri és tengeri technológiai kutatásokban fog részt venni, egyfajta vízfelszíni mobil laboratórium szerepét fogja betölteni.
A Kohszüe próbaüzeme 2013 januárjában indult és a jelentések arról számoltak be, hogy sikeresen teljesítette küldetését, a rendkívüli körülmények, az olaj, a gáz és egyéb erőforrások mélytengeri kutatását.
Kína az elmúlt években különös figyelmet szentelt a tengeri kutatásoknak. Sajtójelentések szerint 8 ezer tonnás jégtörőhajója most van építés alatt, elődje az ukrán építésű Hszüelung sarkvidéki kutatásokban vesz részt.
A múlt hónapban fejezte be az Indiai-óceánon 120 napos expedícióját az emberes mélytengeri merülőkabin, a Csiaolung, amely egyebek mellett hidrotermális folyadékok mintáit gyűjtötte és a mélytengeri világ biológiai sokféleséget térképezte fel. A kínai gyártású merülőeszköz 2012-ben állította be merülési rekordját, a 7062 métert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06