Ez aztán sokáig tartott - 25 éves tanulmány
A kalóriamegvonásos étrend lassítja az öregedést
Jelentősen csökken a halálozási arány és az öregedéssel összefüggő betegségek előfordulása a kalóriamegvonásos étrenden lévő majmoknál.
2014.04.03 17:05MTI
A Wisconsin-Madison Egyetem vizsgálata egyike az Egyesült Államokban jelenleg is folyó két hosszú távú kutatásnak, amely a kalóriamegvonásos diéta hatásait kíséri figyelemmel a főemlős állatoknál. A 76 rhesusmajmot vizsgáló tanulmány legújabb eredményeit a Nature Communications című tudományos folyóiratban közölték.
Amikor az állatok elérték a 7-14 éves kort, a kutatók olyan étrendet állítottak össze számukra, amely az addiginál 30 százalékkal kevesebb kalóriát tartalmazott. A kontrollcsoportba tartozó majmoknál - amelyek annyit ettek, amennyit csak akartak - a betegségek kialakulásának kockázata 2,9-szer, a halálozásé pedig háromszor volt magasabb, mint a kalóriamegvonásos diétát folytató társaiknál.
A kutatók továbbá már a tanulmány megkezdése utáni hat hónapban diabéteszt észleltek a kontrollcsoport majmainál, amikor azok még bőven erejük teljében voltak. A tanulmány egyik szerzője, Richard Weindruch szerint az eredmények azt bizonyítják, hogy az alacsonyabb rendű organizmusoknál tapasztalt hatások a főemlősökre is vonatkoznak.
A legyeknél és rágcsálóknál 40 százalékkal növekszik a várható élettartam, ha a csökken a kalória-bevitelük, miközben folyamatosan kapják az alapvető tápanyagokat. A főemlősökön alkalmazott kalóriamegvonás hatásairól azonban megoszlanak az eredmények - olvasható a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportálon.
Az amerikai öregedéskutató intézet (NIA) 2012-ben készített nagyhatású jelentése 120 majom bevonásával készült, és az eredmények nem mutattak eltérést a túlélés tekintetében a kalóriamegvonásos étrendet követő és a kontrollcsoportba tartozó majmok között, az állatok javuló egészségi állapotára vonatkozó adatok pedig nem voltak statisztikailag jelentősek.
Saját tapasztalataikra és az internetes adatbázisokra támaszkodva az egyetem munkatársai arra jutottak, hogy a NIA-vizsgálat kontrollcsoportjának majmai valójában szintén - habár társaiknál kisebb mértékben - kalóriamegvonásos diétán voltak. A két kutatócsoport jelenleg egy átfogó elemzés keretében veszi górcső alá az összes rendelkezésükre álló adatot, figyelembe véve a tanulmányok különbségeit.
A kalóriamegvonás fogalma nagyjából két évtizeddel ezelőtt került be a köztudatba, amikor néhányan 30 százalékkal csökkentették kalória-bevitelüket, hogy lassítsák az öregedéssel járó betegségeket. A tanulmány szerzői ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ők "kutatási eszközként", nem pedig életmódbeli irányelvként tekintenek a kalóriamegvonásos diétára.
A kalóriamegvonás gyakorlatilag az anyagcsere újraprogramozását eredményezi. Minden olyan fajnál, amelynél kimutatták, hogy a módszer lassítja az öregedést és a vele járó betegségeket, az energiaszabályozásban ment végbe változás, és a sejtek, illetve az organizmus azon képességében, hogy a kor előre haladtával reagáljon a környezeti változásokra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06