Az állatnak még nincs neve
Aranyos képek! Hópárduc született a Szegedi Vadasparkban
Hópárduc született a Szegedi Vadasparkban, a ritka macskafélét eddig Magyarországon csak a Tisza-parti városban sikerült szaporítani - közölte Veprik Róbert, az állatkert igazgatója.
A Szegedi Vadaspark új lakója a kicsi hópárduc 
A hím egyed április 26-án látta meg a napvilágot, az elmúlt hetekben már annyira megerősödött, hogy a közönség is láthatja - mondta a szakember. Az állatnak még nincs neve, gondozói azt szeretnék, ha a 2005-ben született Kasmírhoz és Szecsuánhoz hasonlóan egy Ázsiához kapcsolódó földrajzi név alapján neveznék el a látogatók.
A hópárducok Közép-Ázsia hegységeiben élnek kétezer méter fölötti magasságban. Számukat 3,5-7 ezer közöttire teszik, de ez a viszonylag nagy állomány több mint 1,2 millió négyzetkilométeren szétszórva él, ezért nagy a populációk szétszakadásának és a beltenyészet kialakulásának veszélye - közölte Veprik Róbert. Fogságban mintegy hatszáz hópárducot nevelnek, közülük kétszázharminc él európai állatkertben.
A fekete-fehér pöttyös, bársonyos szőrű jövevény szülei egy tenyészprogram keretében érkeztek nagyon fiatalon Franciaországból és Lengyelországból Szegedre. Speciális mikroklímájú, árnyas kifutójukban nagyon jól érzik magukat, talán ennek is köszönhető, hogy - Magyarországon eddig egyedülálló módon - szaporodnak is. A negyven-ötven kilós, másfél méteres állatok farka is csaknem egy méter hosszú. A párzás időszak kivételével magányosan élnek, akár száz négyzetkilométeres területet is bebarangolnak egy nap.
Áldozatukat lopakodva közelítik meg és hatalmas ugrással vetődnek zsákmányukra. Főleg vadjuhra, vadkecskére, szarvasra, nyúlra és madarakra vadásznak. Időnként a háziállatokra is rátámadnak, ezért a pásztorok csapdával, puskával és méreggel is irtják őket. Az orvvadászat is csökkenti állományukat, értékes bundájuk mellett a hagyományos ázsiai gyógyászatban használt csontjuk miatt is elejtik őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


