A hatékonyság a cél
Pálinkás: a kormány jelentősen növelte a tudomány támogatását
A kormány 2012-ben az ország közismerten nehéz gazdasági helyzete ellenére igen jelentősen növelte az Akadémia költségvetési támogatását.
2012.05.07 12:45MTIEzt hangsúlyozta Pálinkás József, az MTA elnöke, aki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter beszédére reagálva, megköszönte a kormány elkötelezettségét a magyar tudomány, az intézményhálózat megújítása és a kiválóság programja támogatására.
"Azon vagyunk, hogy hatékonyan és gondosan használjunk fel minden forintot a kutatóinkat megtartó Lendület-programban, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokban (OTKA), a támogatott egyetemi kutatócsoportokban és az intézethálózat fejlesztésében" - mondta.
Ismertetése szerint a pályázatokat még 2011 decemberében hirdették meg, a feszített ütemű elbírálás, a szerződéskötések lehetővé tették, hogy épp a hétfői napon elinduljon annak a 2 milliárd forintnak az átutalása, amelytől a szerkezetében megújult kutatóintézeti hálózatban évtizedek óta nem látott infrastrukturális fejlesztéseket valósíthatnak meg a legkiválóbb kutatók.
"A pénteken bejelentett projekt a CERN és a Wigner Fizikai Kutatóintézet között több mint 50 milliárd forint értékű beruházás, világosan mutatja, hogy a Magyar Tudományos Akadémia és a kormány közös erőfeszítései sikerre vezetnek, nemzetközi elismerést váltanak ki, tudományos és gazdasági hasznot hoznak Magyarország számára" - hangsúlyozta Pálinkás József.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


