Relatívak maradunk
Lemondott a fénynél "gyorsabb" neutrínós professzor
Antonio Ereditato, az OPERA-kísérletet koordináló olasz professzor lemondott tisztségéről, miután néhány hete bebizonyosodott, hogy meghibásodás miatt mértek tavaly szeptemberben a fénynél gyorsabb neutrínókat - jelentette be pénteken az olasz Nemzeti Atomfizikai Intézet (INFN).
2012.03.30 15:44MTI
A neutrínónak nincs elektromos töltése, semlegessége miatt elektromágneses kölcsönhatásban sem vesz részt. Ez a magyarázata annak, hogy rendkívül "közömbös" az anyaggal szemben, azaz a kölcsönhatás (ütközési hatás) igen kicsi, így például egy fényév (9,4605 billió kilométer) vastag ólomfalon képes anélkül áthaladni, hogy akár egyetlen atommal ütközne. Ennek köszönhetően keletkezési helyétől egyenes vonalban érkezik meg a detektorhoz, megőrizve az információkat keletkezése körülményeiről (impulzus, energia, a keletkezési helyhez mutató irány).
Az OPERA-kísérletben részt vevő fizikusok a CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) genfi laboratóriumából az INFN L,Aquila melletti Gran Sasso laboratóriumába küldött neutrínó-nyalábokat detektálnák. Az ominózus szeptemberi kísérlet során azt találták, hogy a szubatomi részecskék 60 nanoszekundummal (1 ns a másodperc egymilliárdod része) kevesebb idő alatt tették meg a 730 kilométeres távolságot, mintha a fény másodpercenkénti 299,792 kilométeres sebességével száguldottak volna. A kísérlet hibahatára 10 nanoszekundum.
Amennyiben beigazolódtak volna a mérések, a kísérlet megkérdőjelezte volna Albert Einstein által kidolgozott és a modern fizika és kozmológia alapját jelentő relativitáselméletét (1905), amely szerint a világegyetemben semmi sem haladhat gyorsabban a fény sebességénél.
Később az OPERA-kísérlet eredményei független kísérletek során nem igazolódtak. A CERN közleménye szerint a 60 nanoszekundumos eltérés a jelkábel meglazulásával vagy hibás mérésekkel magyarázható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


