Meglazult a kábelösszeköttetés
Egy hiba miatt mértek a fénynél gyorsabb neutrínókat?
Meghibásodás miatt mérhettek tavaly szeptemberben a fénynél gyorsabb neutrínókat: a téves mérésekért a GPS-egység és a komputer közötti meglazult kábelösszeköttetés okolható.
2012.02.23 22:30MTIA neutrínónak nincs elektromos töltése, semlegessége miatt elektromágneses kölcsönhatásban sem vesz részt. Ez a magyarázata annak, hogy rendkívül "közömbös" az anyaggal szemben, azaz a kölcsönhatás (ütközési hatás) igen kicsi, így például egy fényév (9,4605 billió kilométer) vastag ólomfalon képes anélkül áthaladni, hogy akár egyetlen atommal ütközne. Ennek köszönhetően keletkezési helyétől egyenes vonalban érkezik meg a detektorhoz, megőrizve az információkat keletkezése körülményeiről (impulzus, energia, a keletkezési helyhez mutató irány).
Az OPERA-kísérletben részt vevő fizikusok a CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) genfi laboratóriumából az olasz nemzeti atomfizikai intézet L,Aquila melletti Gran Sasso laboratóriumába küldött neutrínónyalábokat detektálták, és azt találták, hogy azok 60 nanoszekundummal (1 ns a másodperc egymilliárdod része) kevesebb idő alatt tették meg a 730 kilométeres távolságot, mintha a fény másodpercenkénti 299,792 kilométeres sebességével száguldottak volna. A kísérlet hibahatára 10 nanoszekundum.
A megismételt kísérletek ugyanezt az eredményt adták.
A 2011. szeptember 22-én közzétett mérési eredményeket a kezdetektől szkeptikusan fogadta a szakma, azok ugyanis megkérdőjelezték Albert Einstein relativitáselméletét, amely szerint semmi sem haladhat gyorsabban a fény sebességénél. A fizikusok közül sokan a kezdetektől azt feltételezték, hogy valamilyen meghibásodás történhetett a rendszerben.
Az OPERA-kísérletet ismerő szakemberek szerint a 60 nanoszekundumos eltérés oka a jelkábel meglazulásában keresendő, amely az olaszországi GPS-vevőt kötötte össze a számítógéppel.
James GIllies, a CERN szóvivője szerint lehet, hogy megtalálták az eltérés okát, de további mérések szükségesek. Az új kísérletsorozatot májusban tervezik elvégezni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


