Új felvételeket készített az űrszonda
Hatalmas kráter a Szaturnusz második legnagyobb holdján
Két nagy becsapódási medence, valamint egy nagyméretű kráter látható a Cassini-Huygens űrszonda új felvételein, amelyeket Rheáról, a Szaturnusz második legnagyobb holdjáról készített.
2012.03.13 23:46MTIA Cassini az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, az Európai Űrügynökség (ESA) és több európai ország részvételével szervezett űrprogram szondája. 1997. október 15-én indult el Cape Canaveralról, feladata a Szaturnusz környezetének, gyűrűinek vizsgálata és egy leszállóegység, a Huygens eljuttatása a Titán-hold felszínére. Az 5712 kilogrammos űrszonda 366 kilogramm tömegű tudományos műszert, valamint a 320 kilogrammos Huygenst vitte magával. A nagyméretű űrszonda a Vénusz, majd a Föld és a Jupiter gravitációs lendítését kihasználva jutott el a Szaturnusz közelébe 2004 júniusában.
A NASA által kedden közreadott felvételek március 10-én viszonylag nagy távolságból, 41841 kilométeres magasságban készültek. Az űrszonda a hold jeges felszínén két becsapódási medencét - a 480 kilométer átmérőjű Mamaldit és a 360 kilométer átmérőjű Tirawát, valamint Rhea egyik legfiatalabb képződményét, a 47 kilométeres Inktomi-krátert kapta lencsevégre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


