Viszonylag enyhe aszály okozhatta a hanyatlást
A túl kevés nyári vihar rendíthette meg a maja civilizációt
Kevésbé súlyos aszály okozhatta Mexikóban a maja civilizáció hanyatlását, mint korábban gondolták.
2012.02.24 12:52MTISzámos okkal magyarázzák az időszámításunk előtti 2000 és az. i.sz. 1546 között élt maja civilizáció bukását. Eddig azonban számos tudós egyetértett abban, hogy a "bűnös" a vetéseket elpusztító aszály lehetett.
A mexikói yucatáni Tudományos Kutató Központ és a nagy-britanniai Southamptoni Egyetem szerint viszont az aszály következtében mindössze 25-40 százalékkal csökkent a csapadék mennyisége a korábbi időszakokhoz képest. A kisebb esőmennyiség azonban nem tudta pótolni az elpárolgó állóvizeket.
"Az adatok arra engednek következtetni, hogy (a kevesebb csapadék) fő oka a nyári viharok számának csökkenése volt" - hangsúlyozta Eelco Rohling, a tanulmány egyik társszerzője.
Most először próbálta meg egy tanulmány pontosan megállapítani a csapadékmennyiség csökkentését i. sz. 800 és 950-ig tartó időszak alatt, ami időben megfelel a Yucatán-félszigeten, valamint a mai Belize, Guatemala, Honduras és Salvador területének egy részén vagy egészén honos civilizáció hanyatlásának.
A kutatók szerint még a szerény csapadékcsökkenés is súlyos problémákat okozhatott a vízellátásban.
"A nyár volt az az évszak, amikor mezőgazdasággal foglalkoztak, és a vizek regenerálódtak" például a Yucatán-félszigeten, ahol egyetlen folyam sem halad át.
"A társadalmi felfordulások és egyes városok elhagyása feltehetően az ismétlődő aszályok okozta súlyos vízhiány következményei voltak"- írják a szerzők. Egyben figyelmeztetnek: ez a jelenség nem csak a Yucatán-félsziget sajátja. Minden olyan térségben megtalálható, ahol nagyfokú a párolgás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


