Vasatomokat tartalmaz a tisztítószer
Mágneses szappan olajszennyezések ellen
Először állított elő mágnesre reagáló szappant egy nemzetközi kutatócsoport.
2012.01.24 21:31MTIAz eredmény azt is jelenti, hogy a szappan és minden olyan anyag, amelyet feloldottak vele, könnyedén eltávolítható mágneses mező alkalmazásával. Szakértők szerint nagyon jól hasznosíthatnák például olajjal szennyezett vizek megtisztítására.
A vasatomokat tartalmazó szappant az Angewandte Chemie című szakfolyóiratban ismertették részletesen. A brit Bristoli Egyetem és a grenoble-i Laue Langevin Intézet (ILL) kutatói a háztartásokban is használt detergensekből indultak ki vizsgálataikban.
A brit csoport egyszerű módszert talált arra, hogy a detergens molekulájához vasatomokat kapcsoljon hozzá. Az így létrejött cseppeket úgy vonzotta a mágnes, mintha vassal lettek volna megtöltve. Az egyedülálló vasatomok azonban nem viselkedhetnek aprócska mágnesként, ezért feltételezték, hogy a kémiai folyamatban olyasmi is történt, amire nem számítottak előzőleg.
Mintákat küldtek ezért az előállított szappanból a franciaországi intézetbe, ahol intenzív neutronsugár-nyalábokkal vizsgálták meg az anyag összetételét. Kiderült, hogy a vasrészecskék szorosan illeszkedve helyezkedtek el, mintha csak vasból lévő nanoszemcsét alkotnának, ezért reagálhattak a mágneses mezőre.
Mint Julian Eastoe, a Bristoli Egyetem kutatója elmondta, a molekulaszerkezet ismeretében újra átgondolják, mire és hogyan használható az előállított szappan.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


