Majdnem maja
Már biztos - Apokalipszis 4 éven belül
Japán kutatók szerint 70% az esély arra, hogy a kormány által becsült 30 év helyett akár 4 éven belül egy 7-es erősségű földrengés rázza meg Tokiót.
Nézze meg, mi történt tavaly Japánban >>> 
A Tokiói Földrengéskutató Intézet hétfőn azt jelentette, a tavaly márciusi földrengés óta megnőtt a főváros térségében a szeizmikus aktivitás, erre alapozzák azt a feltételezésüket, hogy a kormány által becsült 30 év helyett már 4 éven belül egy 7-es erősségű földrengés rázza szét Tokiót.
A 9-es erősségű földrengés volt Japán történelmének legerősebb földmozgása, aminek - és a rengés miatt bekövetkező cunaminak - következtében egy atomerőmű megrongálódott, és majd’ 20.000 ember halt meg vagy tűnt el.
A kutatók megállapították, azóta ötször több földrengés volt Tokió közelében, mint korábban.
Japán a földrengésektől leginkább sújtotta ország a világon, 1923-ban például a 7,9-es erősségű Nagy Kanto földrengés 100.000 ember életét követelte.
Kapcsolódó írások:
- A fukusimai atomkatasztrófa legyűrte az atombombákat is
- A nagy piros gomb: '45-ben ilyenkor Hirosimát már legyalulta a Kisfiú
- Csúcsot döntött a radioaktív sugárzás a fukusimai atomerőműben
- Nukleáris katasztrófa veszélye vagy globális klímaváltozás?
- Nincs áram a Fukusimai atomerőmű hármas és négyes reaktorházában
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


