Hasta la vista, baby
Öt perc múlva éjfélt üt a világvégét jelző óra
Az atomfegyverek és az éghajlatváltozás veszélyeinek kezelésére irányuló globális bizonytalanság miatt egy perccel közelebb állították éjfélhez a Végítélet óráját (Doomsday clock), amely azt mutatja, mennyire áll a világ önnön elpusztításától - jelentették be a tudósok.
2012.01.11 21:55MTI"Öt perc múlva éjfélt üt az óra" - mondta Allison Macfarlan, a világvége-órát kezelő tudósokat tömörítő Bulletin of Atomic Scientists (BAS) című amerikai tudományos szaklap vezetője. A szimbolikus órát 1947-ben állította fel az atomtudósokból álló testület, annak jelzéseként, hogy szerintük milyen közel áll az emberiség a végső pusztuláshoz.
A számos Nobel-díjas tudóst is tömörítő csoport 2010-ben egy perccel visszaállította az órát, amelynek nagymutatója így hat percre állt éjféltől. Döntésüket azzal indokolták, hogy a globális nukleáris együttműködés és a Barack Obama vezette amerikai kormányzat révén pozitív változásokra számítanak a nemzetközi politikában.
A mostani döntéssel az óra ismét a 2007-es időt mutatja. Az atomkorszak kezdetén a híres óra mindössze két percre állt a világ összeomlását jelentő éjféltől.
"Mostanra egyértelművé vált, hogy a várt változás nem fog megtörténni. Az üzleti érdek, ahogy mindig, ezúttal is felülkerekedett a világ vezetőin - mondta Lawrence Krauss, a testület társvezetője az átállítást indokolva.
A kutatók a növekvő nukleáris fesztültséget, a klímaváltozással szembeni összehangolt együttműködés hiányát és a világot érintő legfőbb problémákkal kapcsolatos tudományos álláspontok egyre gyakoribbá váló figyelmen kívül hagyását nevezték meg a mostani óraátállítás okaként. Érvelésük szerint a fukusimai katasztrófa is azt jelzi, hogy mennyire veszélyes olyan területen atomerőművet működtetni, ahol nagy az esélye a természeti katasztrófáknak.
Robert Socolow, a testület tudományos és biztonsági tanácsának tagja, a Princeton Egyetem professzora szerint a világ politikai vezetésének nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítania a tudománynak. A testület szerint a közel-keleti országokon végigsöpört "arab tavasz", a New York-i Occupy Wall Street (Foglald el a Wall Streetet) nevű mozgalom és az oroszországi tüntetések is azt bizonyítják, hogy az emberek nagyobb beleszólást követelnek maguknak jövőjük alakításába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


