Abel Ferrara műve a velencei filmfesztiválon
Eljött a világvége
Willem Dafoe amerikai színésszel a főszerepben bemutatkozik a versenyben a 68. velencei filmfesztiválon Abel Ferrara "világvégefilmje", a 4:44 Last Day on Earth.
2011.09.07 19:51MTIAz alkotás világpremierjét ünnepli a lassan célegyenesbe forduló fesztiválon, amely szombaton ér véget a legjobb filmeknek és alkotóknak járó díjak átadásával.
Abel Ferrara legújabb művében Willem Dafoe alakítja Ciscót, a sikeres színészt, partnerét az első jelentősebb szerepét alakító Shanyn Leigh játssza. A pár – mint ahogy az egész világ – tudja, hogy hajnali 4 óra 44 perckor vége a világnak, ezért kihasználják az addig hátralévő időt. A rendező a sokk helyett, amely az emberekre vár, sokkal inkább arra az időszakra összpontosít filmjében, amikor már elfogadták, ami rájuk vár.
Dafoe és Ferrara már dolgozott együtt a Go Go Tales, valamint a New Rose Hotel című filmben. Mostani filmje kapcsán a bronxi születésű rendező a nemzetközi sajtó képviselői előtt úgy fogalmazott: „Mindannyian tudjuk, hogy meghalunk, de amit addig teszünk, az az igazi élet”.
A filmben szereplő hírbejátszások, közte egy – az alkotás kedvéért készített - interjú Al Gore volt amerikai alelnökkel, Nobel-békedíjas környezetvédő aktivistával, arra utalnak, hogy a világvégét az emberi tevékenység idézte elő – jegyezték meg az első visszhangok. Ferrara egyetértett ezzel, „ez a munka arról a pusztításról szól, amelyet az ember végzett a bolygón” – fogalmazott. „Rémálom. A mi felelősségünk, mi tettük. Nem baleset, vagy isten cselekedete. Az emberé” – mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


