Sir Andre Geim és Sir Konstantin Novoselov
Nobel-díjas grafénlovagokat kardlapoztak meg
Lovagi rangra emelte a brit királynő Andre Geimet és Konstantin Novoselovot, akik 2010-ben közösen kapták meg a fizikai Nobel-díjat úttörő grafénkutatásaik miatt.
2012.01.02 10:08MTIA Manchesteri Egyetem professzorai Erzsébet királynő idei New Year Honours listáján szerepelnek, amelyen az ország tudósai közül ott van még Venkatraman Ramakrishnan is, aki 2009-ben a kémiai Nobel-díj egyik kitüntetettje volt.
A tudomány és technológia reprezentánsai az idei listán a lovagi rangra emeltek 3 százalékát teszik ki. Geim és Novoselov is orosz származású, először Hollandiában dolgoztak együtt, majd mindketten Nagy-Britanniába költöztek. Itt a Manchesteri Egyetemen tevékenykednek, ahol 2004-ben publikálták első, nagy hatású dolgozatukat a grafén előállításáról.
A grafén talán a legesélyesebb anyag arra, hogy felváltsa a szilíciumot például a telefonokban, számítógépekben, televíziókban és minden más elektronikai eszközben. Elméletileg 1947-ben igazolták, hogy a grafén mint anyag létezik, de előállítania csak a ma már Nobel-díjas fizikus párosnak sikerült.
A kutatók kísérleteik során a ceruzabélhez hasonló grafitdarabkából állították elő a szupervékony anyagot, közönséges ragasztószalagot (celluxot) használtak arra, hogy egy atomnyi réteget nyújtsanak belőle. Az indiai születésű Venkatraman Ramakrishnan biológusként a brit Orvosi Kutatási Tanács cambridge-i molekuláris biológiai laboratóriumában tevékenykedik. 2009-ben Ada Jonat izraeli és Thomas Steitz amerikai kutatókkal együtt érdemelte ki a kémiai Nobel-díjat a riboszóma szerkezetének és funkciójának tanulmányozásáért.
A riboszóma a sejtek fehérjegyára, a genetikai kód alapján itt készülnek az élő szervezetek építőkövei, a fehérjék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


