Mire képes egyetlen rétegnyi szénatom?
Szupergyors internetezést tehet lehetővé a grafén
Szupergyors internetezést tehet lehetővé a grafén brit tudósok találmányának köszönhetően.
2011.08.31 22:31MTIA Manchesteri Egyetem Nobel-díjas fizikusai legújabb kutatásukról a Nature Communications folyóiratban jelentették meg tanulmányukat.
A szénatomok mindössze egyetlen rétegéből álló grafént 2004-ben fedezte fel a Manchesteri Egyetemen Andre Geim és Kostya Novoselov, akik 2010-ben Nobel-díjban részesültek kutatásaikért. Ez a világ legvékonyabb elektromosságot vezető anyaga, amely kiváló vezetőképességét annak köszönheti, hogy a szénatomok közti kötésekben részt nem vevő elektronokon az összes atom osztozik.
Andre Geim és Kostya Novoselov a Cambridge-i Egyetem kutatóival együttműködve most a grafént fém nanoszerkezettel ötvözte, és ezáltal meghússzorozta a grafén által hasznosított fény mennyiségét.
Korábbi kísérletek során bebizonyosodott, hogy amikor a grafénre két szoros közelségben lévő fémvezetéket helyeztek és fénnyel sugároztak be, elektromos áram keletkezett: az egyszerű eszköz elemi fotovoltaikus (áramtermelő) rendszerként működött.
Ami sokkal lényegesebb, hogy a grafén alapú észközök a jelenleginél több tízszer, vagy akár százszor gyorsabb kommunikációt tesznek lehetővé, mint a legnagyobb sebességű internetes kábelek, köszönhetően a grafénben található szabad elektronok rendkívüli mobilitásának és sebességének. Az ígéretes eszközök gyakorlati elterjedését legfőképp alacsony hatékonyságuk gátolta, az hogy a grafén a ráeső fénynek mindössze 3 százalékát képes hasznosítani, árammá alakítani, a "fennmaradó" 97 százalék elvész.
Andre Geim és Kostya Novoselov a Cambridge-i Egyetem kutatóival a problémát a grafénre helyezett úgynevezett plazmonikus nanoszerkezet segítségével oldották meg, amelyek hatékonyan koncentrálták a fényt a szénatomok egyetlen rétegéből álló anyagra, és ezáltal drámaian megnövelték a grafén táplálta elektromos teret. A megoldásnak köszönhetően a korábbi hússzorosára növekedett a grafénalapú fénydetektor hatékonysága, anélkül, hogy csökkent volna a vezetési sebesség. Amint a kutatók rámutatnak, a grafén alapú eszközök hatékonysága tovább növelhető.
Mint Alexander Grigorenko, a kutatócsoport vezető szakértője rámutat, a grafén a jelek szerint a természetes "társa" a plazmonikus anyagoknak.
Novoselov professzor szerint a napról napra tökéletesedő grafén-technológia a lehetséges alkalmazások széles spektrumát vetíti előre.
"A vezető elektronikai cégek szerint az elektronikai berendezések következő nemzedéke grafénre épülhet" - jegyezte meg Kostya Novoselov.
A plazmonika az "új típusú fény" tudománya. Fény segítségével egy fém felületén lévő úgynevezett vezetési elektronokat hullámszerű mozgásra lehet kényszeríteni, amelyben sűrűsödések és ritkulások váltják egymást - ezek a felületi plazmonok, amelyek hullámhossza rövidebb a gerjesztő fény hullámhosszánál. Míg a fény hullámhossza határt szab az optikai rendszerek felbontóképességének, hiszen ha két pont közelebb van egymáshoz, mint a hullámhossz fele, az egy pontnak látszik, a difrakciós limit nem vonatkozik az új típusú fényre, amelyben tetszőlegesen közeli pontokat is fel lehet oldani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06