Maradnak még az űralbiban
Legalább másfél hónappal halasztják az újabb űrhajósok útját
A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) dolgozó űrhajósok visszatérését közel nyolc nappal, az újabb személyzet fellövését pedig legalább másfél hónappal későbbre halasztotta az orosz űrkutatási hivatal (Roszkoszmosz) a ProgresszM-12M teherűrhajó elvesztése miatt.
2011.08.29 17:23MTIEszerint az ISS hatfős személyzetének három tagja a tervezett szeptember 8-i időpont helyett szeptember 16. környékén tér vissza a Földre. A váltást pedig a szeptember 22-re tervezett időpont helyett csak október végén, november elején indítanák útnak.
A Moszkva melletti Földi Repülésirányítási Központ (CUP), valamint az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) houstoni központjának szakértői moszkvai idő szerint vasárnap hajnalban tudatták az űrhajósokkal, hogy a Szojuz TMA-21 űrhajó szeptember 8-ra tervezett visszatérését elhalasztották a Progressz M-12M augusztus 24-i lezuhanása miatt.
A teherűrhajó elvesztése miatt ideiglenesen leállították a Szojuz hordozórakétákkal történő, kutatásokat szolgáló felbocsátásokat.
A Progressz M-12M augusztus 24-én indult el egy Szojuz-U hordozórakétával. Ez utóbbi harmadik fokozatának hajtóműve azonban csütörtököt mondott, és a teherűrhajó, amely egyebek mellett élelmiszereket, oxigént, vizet, ruhaneműt vitt volna az űrállomásra, nem jutott el a kijelölt pályára, hanem lezuhant az Altáji terület egy lakatlan részén. A Szojuz-U és a Szojuz-FG hordozórakétákban, amelyekkel a Progressz teherűrhajókat, illetve az űrhajósokat szállító Szojuzokat bocsátják fel, a harmadik fokozat hajtóművei azonosak.
Korábbi közlés szerint az űrhajósok tartalékai akár hónapokra is elegendők, mert a tervezéskor számítottak esetlegesen felmerülő problémákra. Ám az amerikai űrsiklóprogram nyári lezárása óta az orosz Progresszeknek - amelyekkel harminc éves szolgálatuk alatt nem volt probléma -, nincs alternatívájuk. Szakértők szerint az sem kizárt, hogy egy időre üresen kell hagyni az ISS-t.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06